10. fejezet 2/2

Akira

-Talán legközelebb maradok!- persze, ha lesz legközelebb.

   Felcsillant a szeme. Jól láttam? Mert csak egy pillanat volt az egész. Hirtelen jött egy meleg érzés, Yuki megölelt. Viszonoztam. Ez a srác totálisan kiforgat önmagamból. Elég sok repedést okozott már a jól felépített falamon. Jól elmerültem a gondolataim között, mert alig hallottam meg a kérdését.

-Ki az a lány?

-Hn? Milyen lány?- miről beszél? Nem vágom.

-Tudod…

-Nem, nem tudom!- kezd egy kicsit felhúzni.

-Az, akivel a bálra jöttél.- csak kibújt a szög a zsákból.

-Jaa, hogy Satsuki? Ő csak az exem.- válaszoltam.

-Értem.- mintha megkönnyebbült volna, vagy csak én látok rosszul? Pedig nem is piáltam még.

-Mért kérdezted?- erre tényleg kíváncsi voltam.

-Hát… izé…- gyerünk! Nyögd már ki, Yuki!

-Csak nem féltékeny vagy?

-Mi van?- mérges. Határozottam mérges. –Féltékeny a nénikéd térdkalácsa! Mégis honnan szedted ezt? Mit szívtál?

-Vaníliás Black Stones cigit, biztos abba volt valami.- szerettem volna nevetni egyet, de biztos félreértené, azt meg nem akarom.

-Gondoltam, hogy itt leszel, Akira!- és az ajtó kicsapódott.

-Hogy ütne el egy transzvesztita, biciklis bohóc! Ijesztgess mást!- a halálomra gyúr már ő is?

-Hát Kise, ezt megkaptad!- Röhögött az ismeretlen egyén. Valahonnan nagyon ismerős nekem. Gondolkodnom kell. Megvan! Ez a Hiro gyerek, aki szakácsnak jelentkezett, csak sík hülye hozzá.

-Mit kerestek itt? Hn?- kérdeztem egy kicsit nyugtalanul. Nem szeretem, ha megzavarnak valami olyanban, amibe épp senkinek semmi köze. Be kellett volna zárnom az ajtót. Mindegy, késő bánat.

-Én Yukit, Kise meg téged.- válaszolt Hiro. –Jól elrejtőztetek.

-Bocs Hiro, hogy ilyen sokáig eltűntem.

-Semmi gond.

-Satsukit hol hagytad? Vele jöttél, nem?- baszódj meg, Kise! Mért mindig a legrosszabb pillanatban tudsz ilyeneket kérdezni?

-Nem tudom, hogy hol van, de nem is érdekel. Az meg nem feltétel, hogy ha vele jöttem, akkor vele is kell lennem. Hn.

-Az igaz, de nem gondolod, hogy mennünk kéne?- de gyorsan tudsz témát váltani.

-De, indulni kéne. Menj előre, még szeretnék megbeszélni valamit Yukival.

-Okay, gyere Hiro, itt 18-as karika várható!- mondta nevetve Kise.

   Mit akart ezzel mondani? Nem értem, de mindegy is. Végre elhagyták a tetőt, és kettesben maradtam Yukival. Ránéztem, és láttam, hogy eléggé elpirult. Mi a franc van ma mindenkivel? Olyan furcsán viselkednek.

-Jól vagy, Yuki?- kérdeztem.

-Hee? Ja… igen, jól vagyok.- válaszolta.

-Az arcod színe nem erről árulkodik!- mondtam nagy mosolygás közepette. –De félre téve a humort, arra szeretnélek megkérni, hogy a szünetben se feledkezz meg azért a tanulásról.

-Mi a fasz?- hűű, most aztán kiakadt. Ilyennek se láttam még. –Eddig se hagytál nekem sok szabadidőt, szóval ne várd, hogy az egész szünetemet a tanulásra fogom elpazarolni!

-Nyugi van, felfogtam! Csak azért mondtam, mert edzőtáborban leszek, így nem tudok veled foglalkozni.- közöltem vele a tényt nyugodtan, miután végzett a kirohanásával.

-Ahha… akkor egész szünetben nem fogunk találkozni?

-Nem.

-Értem…- most meg totálisan depisnek tűnik a lehajtott fejével. Kikészít ez a sok érzelem hullám.

   Elé léptem, az állánál fogva felemeltem a fejét, ezzel kényszerítve, hogy a szemembe nézzen. Lassan közelítettem hozzá, az ajkunk éppen csak összeért, de mohón tört utat a nyelve. Engedtem, hagy legyen gyereknapja. Viszonoztam a csókot, tele szenvedéllyel.

   Nem akartam elszakadni tőle, de muszáj volt. Adtam még egy puszit a szájára és megindultam. Úgy éreztem, nem kellenek szavak, nélkülük is teljesen megértjük a másikat. Egy kicsit alább hagyott a kedvem, amikor arra gondoltam, hogy egy hétig nem láthatom.

   Mikor leértem a parkolóba, nagy meglepetésben részesültem. Felvettem egy igazán kaján mosolyt és megszólaltam.

-Szerintem meg ide kéne rakni azt a bizonyos 18-as karikát!- a hangomra gyorsan szétrobbant a párocska és mind a ketten felvették a piros egy árnyalatát. Magamban jót nevettem a kinézetükön.

-Baszódj meg, hülye Akira!- mondta Kise, mire leesett neki, hogy mire is céloztam.

-Asszem, én most lelépek.- közülte velünk Hiro, még mindig vörös fejjel. Beült a kocsijába és elhajtott. Abban a pillanatban elkezdtem röhögni, amit már nagyon nem tudtam visszatartani.

-Befejeznéd végre?- nézett rám szúrós szemekkel, mikor már egy jó ideje fogtam a hasam a sok nevetéstől.

   Nagy nehezen, de sikerült végre abbahagynom. Odamentem a motoromhoz, felvettem a bukót és már meg is indultam. Kise jött mögöttem a sajátjával.

   Leparkoltuk a motorokat a garázsban, majd felmentünk a szobámba. Betámadtam azt a szobányi gardróbomat, hogy kerítsek egy sokkal kényelmesebb ruhát. A drága szöszi elkezdett nyavalyogni nekem, hogy neki is keressek már valamit.

-Még mielőtt belekezdenénk, szeretnék valamit elmondani neked.- váltott komolyabb hangszínre.

-Hn.- válaszoltam.

-Az a helyzet, hogy Hiro és köztem, kialakulóban van valami.- itt hatásosan elpirult.

-És mi van ezzel? Bár, egy kicsit hiányozni fog a segged, de valahogy csak kibírom majd.- biztos valami bajom van, mert elkezdtem megint nevetni, persze Kisével együtt.

-Tudod Akira, jobban áll a mosoly, mint a komolyság.

-Ne szokj hozzá, de ideje lenne végre elkezdeni, hogy holnap már tudjunk gyakorolni, miután megérkeztünk.

-Hosszú esténk lesz.- állapította meg Kise. Előkaptuk a füzetünket, hogy új stratégiákat dolgozzunk ki a bajnokságra.

   Hajnali fél 7kor még egy igazán jó ötletünk se született. Egy-két esélyes ugyan van, de egyik sem a legjobb. Kínomban még össze is pakoltam a szükséges cuccokat a táborra. Persze egész éjszaka nem aludtunk semmit se, így totálisan hullák vagyunk. A hirtelen jött melegedés még rásegített egy kicsikét az aszalódásunkra. Csoda, hogy az alsónk még valahogy rajtunk van.

-Én már nem bírom, innom kell egy kávét!- jelentettem ki és meg is indultam.

-Hozhatsz nekem is!- hallottam még az ajtóból Kise kérését.

   A konyha ajtajából megéreztem a frissen készült kávé illatát. A pultra ki volt készítve két bögrével és egy papírt is találtam. Hn…

„Sajnálom, hogy nem kísérhetlek ki a reptérre,

de sok sikert és nyerjétek meg a bajnokságot!

Puszi, Anya”

   Köszi anya, szükségünk is lesz rá, de előbb a kávéra. Gondolom nem rég mehetett el, ha még gőzölög az energia forrásunk. Felvittem a bögréket, bekényelmesedtem a fotelembe és épp inni készültem, amikor csöngettek. A rohadt életbe már! Nem igaz, hogy kora reggel nem lehet békén hagyni! Morcosan indultam lefelé a lépcsőn és nyitottam ajtót. Kivel találtam szembe magam? Hát így reggel, semmi alvás után, gondolkoznom kellett. Szőke haj… kék szemek… alacsony termet… Yuki???

10.fejezet 2/1

Yuki

-Talán legközelebb maradok.

   Ez most komoly? Nem mintha el is hinném, de reménykedni azért szabad. Kényszertől vezérelten léptem elé és megöleltem. Hiányzott a közelsége. Meglepetésemre visszaölelt, ami most nagyon jól esett.

   Akaratlanul ugyan, de beugrott az a kép, mikor Akira táncolt azzal a lánnyal. Ha tetszik, ha nem, én féltékeny lettem rá. Ezt viszont Mr. Mogorvának nem kell tudnia.

-Ki az a lány?- kérdeztem halkan.

-Hn? Milyen lány?

-Tudod…

-Nem, nem tudom!- uhh, egy kicsit felhúzhattam.

-Az, akivel a bálra jöttél.- pontosítottam.

-Jaa, hogy Satsuki? Ő csak az exem.- jól hallottam?

-Értem.- szó szerint megkönnyebbültem. Úgy tűnik, alaptalanul féltékenykedtem.

-Mért kérdezted?- huhh? Nem gondoltam volna, hogy visszafelé fog elsülni ez a dolog.

-Hát…izé…- gyerünk! Valamit ki kell találnom!

-Csak nem féltékeny vagy?

-Mi van? Féltékeny a nénikéd térdkalácsa! Mégis honnan szedted ezt? Mit szívtál?

-Vaníliás Black Stones cigit. Biztos abba volt valami.- hülye Akira! Mért kell neked állandóan visszaszólni?

-Gondoltam, hogy itt leszel, Akira!- és kicsapódott az ajtó. Pont akkor, mikor beszólhattam volna. Hát kösz, vagy mi.

-Hogy ütne el egy transzvesztita, biciklis bohóc! Ijesztgess mást!- jéé! Akira tud idiótán viselkedni? Ezt a napot is megértük.

-Hát Kise, ezt megkaptad!- röhögött Hiro. Ez meg hogy került ide?

-Mit kerestek itt? Hn?- jött a kérdés Akirától, ami persze engem is foglalkoztatott.

-Én Yukit, Kise meg téged.- válaszolt Hiro.

-Bocs Hiro, hogy úgy leléptem.- tényleg szégyelltem magam, amiért szó nélkül leléptem.

-Semmi gond.

-Satsukit hol hagytad? Vele jöttél, nem?- na bumm! Kösz Kise, de most nagyon nem hiányzott, hogy rám jöjjön a féltékenykedés.

-Nem tudom hol van, de nem is érdekel. Az meg nem feltétel, hogy ha vele jöttem, akkor vele is kell lenne. Hn.- most egy kicsit megkönnyebbültem a válaszától. Még sincs köztük semmi sem, hála az égnek.

-Az igaz, na de nem gondolod, hogy mennünk kéne?- mi van? Hova akarnak ezek menni? Miről maradtam le?

-De, indulni kéne. Menj előre, még valamit szeretnék megbeszélni Yukival.

-Okay. Gyere Hiro, itt úgyis 18-as karika várható.

   Erre a kijelentésére rendesen elpirultam. Kise, ne mond, hogy gondolatolvasó vagy! Azt nem élném túl.

-Jól vagy, Yuki?- Akira hangja ébresztett fel a merengésemből.

-Hee? Ja… igen, jól vagyok.- válaszoltam kissé zavartan.

-Az arcod színe nem erről árulkodik!- a mosoly az arcán kiegyenlítette a mondatának pimasz jelentését. –De félre téve a humort, arra szeretnélek megkérni, hogy a szünetben se feledkezz meg a tanulásról.

-Mi a fasz?- Akira, védd az életed! –Eddig se hagytál nekem sok szabadidőt, szóval ne várd, hogy az egész szünetemet a tanulásra fogom elpazarolni!

-Nyugi van, felfogtam. Csak azért mondtam, mert edzőtáborban leszek, így nem tudok veled foglalkozni.

-Ahha… akkor egész szünetben nem fogunk találkozni?

-Nem.

-Értem…- lehajtottam a fejem. Egy hét Akira nélkül. Mi lesz velem? Na jó, ez túl nyálas, de azért hiányozni fog.

   Odajött hozzám és megállt előttem. Az államnál fogva felemelte a fejem, ezzel kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Lassan közelítette felém, de mohón kaptam az ajkai után. Nagy szenvedéllyel csókolt vissza, aminek örültem.

   Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy ennek a csóknak vége szakadjon, de ugye egyszer mindennek vége lesz, így ennek is. Kaptam még tőle egy puszit az ajkaimra, majd hátat fordított és elment. Nem szólt semmit és el sem köszönt, de ez így van rendjén.

   Maradtam még egy kicsit a tetőn, majd megindultam, hogy megkeressem Hirot. Úgy beszéltük meg, hogy majd hazavisz. Nagy erőkkel kerestem, de nem találtam sehol sem. Lehet, hogy a parkolóban van? Mindegy, megnézem ott is. Persze nem volt ott sem. Úgy tűnik, elviharzott nélkülem. Ez így nem király, most gyalogolhatok hazáig… Akkor útra fel!

   Egyedül sétáltam egészen hazáig. Alig szállingózott egy-két egyén az utakon. Nem is bánom, mert nincs kedvem senki társaságára sem. Na jó, egyre azért mégis van, de ő nem lehet velem. Kicsivel több, mint egy hét múlva találkozok vele újra. Annyira hozzászoktam a jelenlétéhez, hogy már nem is emlékszem, milyen nélküle.

   Haza érve nem találtam apát itthon, biztos dolgozik. Felcaplattam az emeletre, be a szobámba. Vettem egy gyors zuhanyt és már ágyban is voltam. Csak egy baj volt az egésszel, az istenért se tudtam elaludni. Egész végig Akira járt a fejemben.

   A zavaros gondolataim közepette végül sikerült a hajnali órákban elaludnom. Nem álmodtam semmit se, amit egy kicsikét furcsálltam is reggel, mikor felébredtem. Hirtelen egy olyan érzés kapott el, ami arra késztetett, hogy látnom kell még egyszer, utoljára Akirát. Fel is öltöztem és elmentem hozzá. Becsöngettem és kis idő múlva kinyílt az ajtó. A szívem gyorsabban kezdett el dobogni, mikor megpillantottam.

9.fejezet 2/2

Akira

   Reggel meglepően frissen ébredtem. Mivel ma nem kellet suliba menni a tavaszi bál miatt, így összehívtam a többieket. Kimentünk a játszótér melletti pályára edzeni. Bemelegítésként húsz kört futottunk, majd egy az egy elleni meccset játszottunk. Bárki bárkit választhatott ellenfélnek. Azért szeretem ezt, mert így mindenkit egyenként figyelni tudok, és felismerem, ha valakinek még éppen csiszolnia kell egy-két mozdulatot.

   Dél körül abbahagytuk az edzést és elmentünk kajálni. Mivel jó kedvem volt egész nap, így mindenkit meghívtam egy hamburgerre. Nem is kell mondanom, hogy egész végig élvezhettem a hálálkodásukat.

   Ebéd után mindenki ment a maga dolgára. Meghagytam nekik, hagy készülődjenek az estére. Kíváncsi vagyok, hogy Yuki miben lesz majd. És kivel megy? Hn… talán el kellett volna hívnom. De hogy nézne már ki, ha ilyet kérnék? Jobb lesz, ha rákérdezek Satsukira, hátha nem foglalták még le. Haza érve fel is hívtam és igent mondott. Annyi kikötése volt, hogy meg ne próbáljak teljesen feketébe öltözni. Ismer már annyira, hogy tudja, képes lennék rá. Azt mondta, hogy ő egy bordó ruhában lesz, és ha már megkérdeztem, akkor rajtam is legyen már valami bordó.

   Nem láttam értelmét, hogy elkezdjek készülődni, így felmentem rajzolni. Hirtelen felvillant előttem egy kép. Ezt meg kellett csinálnom. Egy bizonyos ember meztelenül alszik az ágyában, csak egy vékony takaró leplezi az ágyékát.

   A végére érve a művemnek, szorító érzést éreztem a déli tájon. Nem lehet, hogy ennyitől felizguljak!!! Hn… irány a fürdő, úgyis készülődnöm kellene már. Gyorsan elintéztem a dolgot, utána letusoltam. Előkerestem egy fekete farmert, a bordó ingemet, a tornacsukám és a zakómat. A hajamat kivasaltam, felöltöztem. A szememet kihúztam, és egy-két nyakláncot, karkötőt, gyűrűt és persze a fülbevalóimat is felraktam.

   Sikerült időre elkészülnöm, felpattantam a motoromra és már száguldottam is Satsukihoz. Röpke öt perc alatt ott is voltam nála. Az ajtóban állva becsöngettem.

-Szia, Akira!- nyitott ajtót Satsuki.

-Hű, de szép vagy!- mondtam köszönés helyett, és a kezébe nyomtam egy sárga rózsát. Tényleg jól nézett ki. Az a bordó ruha irtózatosan passzolt a vörös hajához, és kiemelte a zöld szemeit.

-Köszi.- mondta egy kisebb pirulással az arcán. –És a virágot is, de te sem panaszkodhatsz.

-Tudom, hn. Mehetünk?- kérdeztem.

-Persze.- becsukta maga mögött az ajtót.

   Felültünk a motorra és immár Satsukival száguldoztam az utakon. Azért nem kell komolyan gondolni, mert betartottam ám a sebesség korlátozásokat. Kisebb kerülőt iktattam be, ugyanis Satsuki is imád motorozni. Senki sem nézné ki belőle a modell mivolta miatt. De nekem sikerült ezt is megtudnom, amikor még együtt voltunk.

   Leparkoltam, mikor odaértünk a sulihoz. A bál a tornateremben lett megrendezve. Már az utcáról hallani lehetett a kiáramló zenét. Értik a dolgukat ezek a zenész palánták. Eddig még egy panaszt sem hallottunk vissza, mindenki csak dicsérni tudta az eddigi báljainkat. Satsuki a karomba kapaszkodott. Így léptünk be a tömegbe. Elég sokan megbámultak minket. Őszintén nem is zavart a sok irigykedő szempár, de viszont az, az egy kétségbeesett kék árnyalatú már igen. Furdalt a kíváncsiság, hogy nem haragszik-e, amiért csak úgy leléptem az éjszaka közepén, és még egy árva üzenetet sem hagytam. Biztos egy kangörcsös idiótának tart most.

   Öt perc múlva hat óra. Az igazgató készülődik a beszédhez. Szerencsénkre, nem szokta negyed óránál tovább húzni. Még három perc. Nem is érdekelt a diri, csak egy valakit keresek, akit sikerült szem elől tévesztenem. Még egy perc. Nem találom, de nem adom fel. Sajnos, Hayashi-san elkezdte, így mindenki a színpadhoz özönlött. Most már esélyem sincs, hogy megtaláljam, de a reményt még nem vesztettem el.

-Sok szeretettek köszöntök mindenkit az idei tavaszi bálunkon…- kezdte a szokásos mondókáját az igazgató. Tovább nem is figyeltem rá, próbáltam magam lekötni Yuki keresésével.

   Arra lettem figyelmes, hogy Satsuki rángat a tornaterem közepére.

-Gyere már, Akiraa! Táncolni akaroook!- nyúzza szegény karomat. Csoda, hogy nem szakad ki.

-Jól van, megyek, csak nyugodj le, mert a végén kirántod a kezem a helyéről!

   És mire rászánnám magam, hogy neki kezdjek, a számnak vége szakadt. Egy baromi nyálas, lassú zene vette kezdetét. Magamban mondtam egy kis szitkot, aki kitalálta az ilyenféle stílust. Satsuki hozzám bújt és kényszerített, hogy elővegyem az efféle tánctudásom. Kezem a derekára csúszott. Nem akartam, mégis becsúsztak azok a bizonyos emlékek. Tavaly pont ugyanígy táncoltunk, mikor elcsattant köztünk az első csók.

-Te is arra gondolsz?- kérdezte hirtelen Satsuki.

-Igen, arra. Hn…- válaszoltam halkan, de hallhatóan. –De a mai nem fog úgy végződni.- tettem még hozzá.

   Satsuki ledöbbent. A komoly arca és a tágra nyílt szeme elárulta. Elengedtem, majd elléptem tőle és elmentem. Tudom, hogy bunkó voltam, de hát ez van. Megindultam a már jól megszokott tetőtéri helyemre. Hn… nyitva van a zár. Valaki fent lehet. És nem is tévedtem. Yuki ücsörgött a korlátnál egymagában, az ajtónak háttal. Halkan odaléptem mögé, lehajoltam és átöleltem. Szegény hirtelen nem tudott mit kezdeni a váratlan támadással.

-Ne mozogj!- suttogtam a fülébe. –Elrontod a pillanatot!

-A-Akira?- nem kicsit lepődhetett meg.

-Nem drága, a Mikulás jött el személyesen hozzád! Hn.

-És milyen ajándékot hozott nekem?- ahha. Szóval szeret játszani. Legyen! Nézzük, ki nyeri a meccset!

-Jó kisfiú voltál?- ezen a kérdésemen viszont gondolkodnia kellett. Kíváncsi vagyok a válaszára.

-Nem tudom, talán, de ezt neked jobban kéne tudnod!

-Ne szemtelenkedj, mert a végén megbüntetlek!

-Azzal talán még jobban is járnék, mit az ajándékkal…- elmélkedett.

-Majd meglátod! Hn!- azzal a fejét magam felé fordítottam és megcsókoltam.

   Még mindig istenien finom volt az ajka. Egyre jobban mélyítettük el a csókot. Csak a levegőért szakadtunk el egymástól egyszer-kétszer. Közben teljesen felém fordult.

-Táncoljunk!- mondtam hirtelen.

-Itt?- kérdezte meglepődve.

-Miért ne? Innen is lehet hallani a zenét.- felálltam és a kezemet nyújtottam felé. –Szabad egy táncra?- játszottam az udvariast. Yuki erre elmosolyodott, megfogta a kezem és felállt ő is.

   Lassú zene hallatszódott a tornateremből. Kezeimet a dereka köré fontam, míg ő a nyakamba akasztotta az övéit. Nem lépkedtünk nagyokat, éppen csak billegtünk ide-oda.

   Már a zene is átváltott jó párszor, de mi még mindig csak össze-vissza mozogtunk. Gondolom Yuki sem figyelt a ritmusra, ahogy én em. Jó érzés volt, hogy a karjaim közt tarthattam. Közben már a fejem is ráhajtottam a vállára.

-Miért mentél el tegnap este?- hideg zuhanyként ért a kérdés, főleg, hogy én magam sem tudom rá a választ.

-Nem akartam zavarni az álmodat.- nem valami jó, de csak ez jutott eszembe, így hirtelen.

-De nem zavartál volna.- ezt már a szemembe mondta.

-Talán legközelebb maradok.

9. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel mosolyogva ébredtem, és a mellettem lévő helyet tapogattam, de Akirának csak a hűlt helyét találtam. Valamikor az éjszaka folyamán leléphetett. Nagyon szomorú lettem. Hiszen ez azt jelenti, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. Utolsó reményként szétnéztem a szobámba, hátha hagyott valami levelet, hogy miért is lépett le, de csalódnom kellett. Nem hagyott maga után semmit.

   Nagy bánatommal együtt lépdeltem a lépcsőn lefelé, egyenesen a konyhába, hogy valami ebédfélét dobjak össze.  Mikor boldog vagy szomorú vagyok, mindig főzök valamit.

   Be se értem a konyhába, mikor meghallottam, hogy csörög a telefonom. Egy gyors sprintet levágva értem fel a szobámba. Azt hittem, hogy Akira hív, de csalódnom kellett, csak Hiro volt.

-Mesélj!- szóltam bele lehangoltan.

-Szia! Hívásom oka a következő: Te kit hívtál el a bálba?

-He?- válaszoltam és kérdeztem is egyben. Fogalmam se volt miről beszél.

-Sulibál meg a partnered, akit viszel. Megvan?- röhögött fel.

-A-ha. A bál része igen, de a vége nincs.

-Nehéz a felfogásod Yu-chan.- mostanában így hív. Ha rászólok miatta, akkor csak nevet egyet és újra kezdi. Neki tetszik, hogy kiakadok rajta. Már értem mit érezhetett Akira, mikor le Kira-chanoztam. Na, tessék, már megint eszembe jutott. –Csak nem elfelejtettél elhívni valakit?

-Eltaláltad. Senkit nem kérdeztem meg.- sóhajtottam. Akira se hívott meg. De ez nem is lehetséges, hiszen mind a ketten fiúk vagyunk. Hogy nézne már ki, ha együtt mentünk volna.

-Oh, értem.- váltott komolyabb hangnemre. –Ha érdekel, én se hívtam senkit, így arra gondoltam mehetnénk együtt csajozni.- röhögte el a végét.

-Hülye.- mosolyodtam el én is. – Oké, akkor ott talizunk. Szia.

-Csáó.- köszönt el, majd letettük a telefont. Folytattam az elkezdett ötletemet, miszerint összedobok valamit.

   Végül nem főztem semmit. Helyette sütöttem. Anya kedvencét választottam, ami a vaníliapudingos brownie-torta meggyel. Régen nagyon sokat csináltuk anyuval. Szülinapjára mindig elkészítettem neki. Nagyon finom, és egyszerűen megunhatatlan. Nagyon finom csoki torta, bár nem a kinézetével hódít, de az íze kárpótol mindenért.

   Mire kész lettem vele már készülődhettem is a bálra. Nem öltöztem ki nagyon, hiszen Amerikába se csináltam magamból bazári majmot, így hát itt se fogok. Egy egyszerű farmert vettem fel, egy kék inggel és a kék tornacsukámat. Nyakkendőt se kötöttem. A hajamat, egyszerűen csak összeborzoltam. Miután kész lettem mindennek elindultam a suli felé.

   A sulihoz érve láttam Daisukét Kisével az épületbe igyekezni. Lehet, hogy gyerekes húzás volt, de elbújtam egy fa mögé és ott vártam, míg be nem érnek. Nem akartam egyikkel se találkozni. 

-BÚ!- kiáltott rám valaki.

-VÁÁÁÁ!- üvöltöttem fel, miközben ugrottam egy nagyot. A hátam mögött nevetés csendült fel. Megfordulva egy hasát szorongató, összegörnyedt testű Hirot pillantottam meg.

-Köszi.- néztem rá mérgesen.

-Szívesen, bármikor!- azt mindjárt gondoltam. -Ideje bemenni, nem gondolod?

-De, igen. Menjünk.

   Többet nem is beszéltünk. A tornaterembe mentünk, ahol már voltak egy páran, de Akirát nem láttam sehol. Nagyon szomorú lettem. Reméltem, hogy már itt lesz, hiszen a kosárcsapat minden tagja a helységben volt.

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte mindenki egy emberként néz a bejárat felé. Nem tudtam, mi lehet olyan érdekes, ezért én is arra figyeltem. A látvány szívbe markoló volt.

   Akira és egy vörös hajú lány sétált be a terembe. Fájt a szívem Akirát mással látni, de azt el kellett ismernem, hogy nagyon jól néztek ki együtt. Igazi álompár kinézetet nyújtottak. Ekkor eszembe jutott valami.

   Ha ezzel a lánnyal jött, akkor lehet, hogy járnak. Ha együtt vannak, miért feküdt le velem? Vagy egyáltalán mi volt az a Kise féle jelenet az öltőbe? Én már semmit nem tudok.

   Szomorúságomat már nem nagyon tudtam eltitkolni. Hiro tekintete tele volt kérdéssel. Nem értette, hogy mi bajom lett hirtelen. Nem is akartam neki elmondani, hogy szerelmes vagyok egy fiúba. Lehet, hogy a barátom, de mit szólna, ha elmondanám neki. Talán undorodna tőlem.

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki elcsendesül, és az igazgató kezd el beszélni. Nem igazán figyeltem rá. Egyszerűen nem érdekelt a mondandója. Legszívesebben már most haza mennék, de Hirora való tekintettel mégis csak maradok. Nem akarom magára hagyni, és megbántani.

   Mikor megvolt a nagy beszéd, elindították a zenét. Szinte minden pár a tornaterem közepe felé indult. Akira és bájos partnere is elkezdett táncikálni. Ahogy elnéztem Mr. Mogorvának nem volt sok kedve hozzá. A csaj meg csak úgy húzta maga után. Egy igen lassú számra kezdetek el lépegetni.  Egyszer csak a csaj közelebb kezdett hajolni Hozzá. Erre már nem voltam kíváncsi, hisz már épp eléggé fájt a szívem. Nem kell nekem látnom, hogy hogyan csókolóznak.

   Szóltam Hironak, hogy lelépek kicsit, mikor nyugtázta, hogy rendben, fogtam magam és a tető felé vettem az irányt. A tetőre felérve sírni lett volna kedvem, de nem tettem. Szomorú voltam, és megbántott. Miért nem mondta tegnap este, hogy barátnője van? Akkor nem feküdtem volna le vele, és könnyebb lenne elfelejtenem Őt.

   Talán el kellene mennem a szünetben Leohoz. Ott kiheverhetem Akirát, és a viszonzatlan szerelmet. Talán...

   Hirtelen azt vettem észre, hogy valaki hátulról átkarol. Nagyon megijedtem, mert nem láttam ki a támadóm.

-Nem mozogj!- adta ki a parancsot, a fülembe suttogva. -Elrontod a pillanatot!

-A-Akira?- mit keres Ő itt? Neki nem kellene itt lennie.

-Nem drága, a Mikulás jött el személyesen hozzád. Hn.

-És milyen ajándékot hozott nekem?- ha már szórakozik, csináljuk rendesen.

-Jó kisfiú voltál?- na, ezzel megfogott.

-Nem tudom, talán, de ezt neked jobban kéne tudnod.- adtam választ.

-Ne szemtelenkedj, mert a végén megbüntetlek!- azt szeretném én látni.

-Azzal talán még jobban is járnék, mit az ajándékkal…

-Majd meglátod! Hn!- azzal maga felé fordított, és megcsókolt. Kijelenthetem, hogy most már semmit nem értek. Istenien csókol. Imádom, ahogy a puha ajka az enyémhez ér. Ha egyszer megízleled nehéz róla leállni.

-Táncoljunk!- hirtelen nem tudtam eldönteni mit is mondott, mert még a csók hatása alatt álltam.

-Itt?

-Miért ne? Innen is lehet hallani a zenét.- felállt, majd a kezét nyújtotta -Szabad egy táncra?- Ezen elmosolyodtam, és megfogtam a felém nyújtott kezét.

   A tesi teremből felhallatszódott a zene. Valami lassú szám, de nem volt éppen lényeges. A táncunk egyáltalán nem volt annak nevezhető. Inkább csak billegtünk, és aprókat lépkedtünk.  A kezem a nyaka körül volt, míg az övé a derekamon pihent. Jó pár számot áttáncoltunk, mikor Akira a fejét a vállamra hajtotta. Nem kényelmetlen ez neki? Hiszen jóval magasabb, mint én.

-Miért mentél el tegnap este?- csúszott ki a kérdés a számon. Nem tudom, miért kérdeztem meg. Nincs jogom hozzá, de úgy éreztem tudnom, kell.

-Nem akartam zavarni az álmodat.- tudtam, hogy hazudik, de bele mentem a játékába. Egyszer talán majd megtudom az igazat.

-De nem zavartál volna.- néztem határozottan a szemébe.

-Talán legközelebb maradok.

8. fejezet 2/2

Akira

   Magamhoz húztam, átöleltem a derekánál és úgy csókoltam tovább. A kezeit éreztem a nyakam köré fonódni. Lejjebb vándorolt a fezem a fenekére, mire belenyögött a csókunkba. Hn… ez tetszik.

   A combjainál fogva felemeltem, a lábait a derekam köré fonta, és beletúrt a hajamba. Lassan araszoltam vele befelé, majd amikor az ágyhoz értem, szó szerint ledobtam rá.

-Héé, nem lehetne finomabban?- kérdezte ál durcisan.

-Sajnálom, vadászösztön!- válaszoltam, utána egy ragadozót megszégyenítő mozgással cserkésztem be az áldozatomat. Közben végig a szemébe néztem. Láttam az arcán, hogy szépen elpirult.

   Fogalmam sincs, hogy mi ütött belém. Csak azon járt az agyam, hogy itt és most az enyém, legyen. Mikor teljesen fölötte voltam, vadul megcsókoltam. Azonnal kaptam választ, visszacsókolt. Még jobban feléledt bennem a vadállat, kezem a pólója alatt indult felfedezőútra. Olyan puha bőre van.

   Nem igaz, hogy nem bír nyugiban maradni! Minden áron le akarta szedni a felsőm. Hagytam neki, de utána én következek. Kibújtattam a pólójából, amit el is dobtam a szoba másik felébe.

   Elkezdtem a nyakát csókolgatni, szívni. Halkan nyögdécselt, mire hallattam egy elismerő morgást. Letévedtem a mellkasára, az egyik mellbimbóját a kezemmel, míg a másikat a nyelvemmel izgattam. Nagyon zavart, hogy a nadrágja még mindig rajta van, ezért levarázsoltam róla a boxerjével együtt.

   Visszatértem azokhoz a finom mellbimbókhoz. Nyelvemmel elszórakoztam rajtuk. Néha még meg is szívtam. Ilyenkor elégedett sóhajtásokat és nyögéseket kaptam.

-Ez ígyhh… nehm érhh… hhogy rajtadh van ruha… én megh… meztelenül… nyögdécselek alatadhh…!- mondta, közben eléggé szaporán vette a levegőt.

-Nyugi Cica, majd eljön mindennek az ideje!- suttogtam a füléhez hajolva.

-Dehh… én mosthh… akarohm!- azzal nyúlt is a nadrágomhoz és elkezdte levenni rólam.

   Hirtelen fordított rajtunk, így én kerültem alulra. Egy kicsit meglepett a dolog, mert nem voltam hozzászokva, hogy lenyomjanak. Lehúzta rólam a boxeremet is. Kikerekedett a szeme, amikor meglátta a már feléledt tagom. Őszintén, nincs miért panaszkodnom, mert elég nagy. Egy kis bizonytalansággal, de annál több pírral az arcán helyezkedett el rajtam. Elkezdett ugyanúgy kényeztetni, ahogy az előbb én őt. Ha lehet, még jobban felizgultam, mikor a feneke hozzáért a férfiasságomhoz.

   Egyre lejjebb haladt a hasamon. Mikor leért, láttam rajta a hezitálást. Egyik kezemmel az álla alá nyúltam, így kényszerítve, hogy a szemembe nézzen.

-Ha nem akarod, nem kell megtenned!

-De… én szeretném!- erre csak sóhajtottam egyet.

   Lehajolt és végignyalt a tagomon párszor, majd bekapta. Felnyögtem az érzésre. Elkezdte mozgatni a fejét. Magamban hálát mondtam Kami-samának, amiért ilyen jó nyelvvel áldotta meg. Ha így folytatja, hamarosan elmegyek. Persze, az istenért sem hagyta abba, ráadásul hol gyorsabban, hol lassabban mozgott.

-Yukihh… már nehm… bíromhh!- mondtam, és egyenesen a szájába élveztem. Lepillantottam rá és meg is lepődtem rendesen, már megint. Lenyelte! LENYELTE!!!

-Mért csináltad ezt?- kérdezetem lihegve.

-Fogalmam sincs…- válaszolta rák vörös fejjel.

   Felültem, majd odahúztam magamhoz, hogy megcsókoljam. Hátradőltem vele együtt és fordítottam a helyzetünkön. Ha tetszik, ha nem, én leszek a seme! Hn! Tovább csókoltam az ajkát, a nyakát és mellkasát is. Kezemmel már a bejáratánál köröztem.

-A fiókbanhh megtalálodh…-jött az utasítás.

   Meg is találtam, amire szükségem volt, a síkosítót és az óvszert is. A tubusból nyomtam egy keveset az ujjaimra, majd megcsókoltam. Szép lassan toltam be az első ujjam. Hagytam, hogy megszokja az érzést, majd elkezdtem mozgatni benne az ujjam. Jól tűrte a drága, mert csak akkor szisszent fel, mikor behatolt a másik ujjam. Volt egy olyan gondolatom, hogy neki ez az első alkalom. Legalábbis egy fiúval biztos. Ezért is figyeltem rá, hogy minél kevesebb fájdalmat okozzak neki. A végén, már három ujjam is benne volt.

-Betennéd márhh?- kérte.

   Ezen a kijelentésén mosolyognom kellett. Kihúztam az ujjaim, majd ráraktam az óvszert az ismételten álló tagomra. Kentem rá egy kis síkosítót, majd kényelmesen elhelyezkedtem a két lába között.

   Mélyen a szemébe néztem, mikor behatoltam. Láttam az arcán, hogy egy kicsit fáj neki, amit próbált leplezni. Nem kezdtem el azonnal mozogni, mert tisztában voltam azzal, hogy nem minden nap találkozik ekkora mérettel. Nagyon lassan elkezdtem mozogni benne. Rettentően óvatos voltam vele, figyeltem, hogy neki is jó legyen. Mintha totálisan kicseréltek volna.

   Elkezdtem egy kicsit gyorsítani. Eléggé szűk volt, de nagyon is élveztem. Annyi mindenben más volt, mint amikor Kisével vagy éppen egy lánnyal csináltam. Egyszerűen felemelő érzés az, ahogy Yuki alattam, nyögdécsel. Egyre gyorsítottam a tempót, míg szinte, vadállat módjára mozogtam benne. Nem jártam már messze a beteljesüléstől, ezért ráfogtam Yuki tagjára, és mozgattam a kezem rajta. Totálisan elvarázsolt, ahogy alattam vonaglott.

-Nehm… bírohmm…- mondta teljesen kipirulva, és utána meg is éreztem a kezemen. Egy-két lökéssel később én is elélveztem. Ráborultam a mellkasára, ott lihegtem tovább. Kicsit később, észbe kapva, lemásztam róla, közben kicsusszantam és mellé feküdtem. Magamon éreztem a tekintetét. Hirtelen ötlettől vezérelve felemeltem azt a kezem, amelyiken rajta volt a magja. A számhoz emeltem és lenyaltam róla. Fél szemmel figyeltem a reakcióját, ami kikerekedett szemek és pirulási roham volt. Hnn… finom íze van.

-És te miért csináltad?- jött a kérdés, amit én is feltettem neki.

-Fogalmam sincs… Hn…- válaszoltam, majd előkotortam a nadrágomból a telefonomat. Elindítottam az egyik kedvenc GazattE számomat, ami most a My Devil On The Bed volt.

-Tök jó ez a szám! Melyik előadótól van?

-A the GazettE-től.

-Nem ismerem. Banda vagy szóló?

-Banda, és az egyik nagy kedvencem.

   A zene elhallgatott, majd megszólalt egy lassú. Yuki odafészkelte magát hozzám, és rövid időn belül el is aludt. Ez kapóra jött, mert így le tudtam lépni. Felkaptam magamra a ruháim és kiosontam a szobából. Jól eltelt az idő, mert mire hazaértem, már éjfél is elmúlt. Gyorsan lezuhanyoztam és nagy nehezen, de elaludtam.

8. fejezet 2/1

Yuki

   Még közelebb húzott magához és tovább csókolt. A kezei a derekamra csúsztatta, én pedig a nyakába akasztottam az enyéimet. Akira tulajdonai vándorútra indultak, le egészen a fenekemig, mire erotikus hangok törtek elő belőlem. Nem is tudtam, hogy ilyenre is képes vagyok.

   A combjaim alá nyúlt, ezzel ösztönözve, hogy fonjam derek köré a lábaimat, amit én készséggel meg is tettem. Közben a hajába túrtam. Nagyon jó érzés volt a hajában matatni.

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy zuhanok, mégpedig az ágyamra.

-Héé, nem lehetne finomabban?- vágtam be a durcát.

-Sajnálom, vadászösztön!- szóval Ő a vadász, én, pedig az áldozat? Hát kösz.

   Míg én elmélkedtem Ő addig vadászott rám. Egyenesen a szemembe nézett, amit nem bírtam sokáig és elpirultam. Utáltam azokat az érzéseket, melyeket kivált belőlem, de iszonyat jól esik, ahogyan hozzám ér.

   Teljesen fölöttem volt, mikor vadul csókolni kezdett. Én is benne voltam ebben az édesen mámorító játékban. A kezei közben a pólóm alatt kötött ki. Végig simított először a mellkasomon, majd le egészen a csípőmig. Én se feküdtem ott, mint egy fadarab, levettem róla a felsőjét, és így szabadon csodálhattam kidolgozott felsőtestét. Bosszúból Ő is megszabadított az enyémtől.

   Ajka a számról lemászott a nyakamra, amit élvezettel kényeztettet. Szemérmetlenül nyögdécseltem, mire Akira morogni kezdett. Ez a hang jobban feltüzelt, mint a nyakam kényeztetése. Szép lassan áttért a mellkasomra, ahol a mellbimbóimat vette a szájába.

   Egyszer csak azt vettem észre. Hogy meztelenül fekszem alatta. Nem is vettem észre, hogy mikor szabadított meg az alsó ruházatomtól.

   Akira játéka nagy sóhajokat csalt ki belőlem. Isteni érzés, amit a nyelvével művel. Tudom, hogy ez még az előjáték, de egy lánnyal se volt ilyen jó, mint most vele.

-Ez ígyhh… nehm… érhh… hogy rajtad vanh ruha én megh... meztelenül nyögdécselek alattadh- mondtam, vagyis csak próbáltam értelmes mondatott összehozni.

-Nyugi cica, majd eljön mindennek az ideje!- súgta a fülembe piszok erotikus hangon.

-Deh… én most akarom.- akaratoskodtam tovább, majd nyúltam is a nadrágjához, és nagy nehezen sikerült leküzdenem róla.

   Egy hirtelen ötlettől vezérelve a hátára fordítottam, és az alsójától is megszabadítottam. Úgy kényeztettem, ahogy az előbb Ő engem. Nem tudom mi okból, de egyre lentebb haladtam a hasán, mikor elértem a férfiasságát. Egy kicsit megijedtem. Gondolom látta rajtam, hogy hezitálok, ezért felemelte a fejemet.

-Ha nem akarod, nem kell megtenned!- mondta, de ezért látszott rajta, hogy szeretné.

-De… én szeretném.- mire sóhajtott egy nagyot.

   Először csak óvatosan ismerkedtem vele, majd bekaptam. Hallottam, hogy nyögni kezd. Ezen jobban felbuzdulva, gyorsabb tempóra váltottam. Egy idő után váltogatni kezdtem a gyorsaságot. Hol lassabb, hol gyorsabb ütemre kapcsoltam. Iszonyatosan élveztem, és a hallottak alapján Akira is.

-Yukihh… már nem bíromhh!- mondata után el is élvezett, amit lenyeltem. Isteni íze volt.

-Miért csináltad ezt?- lihegte.

-Fogalmam sincs… - tényleg nem tudtam, miért tettem amit.

   Akira felült, majd magához húzott és megcsókolt. A kis sunyi egy hirtelen mozdulattal a hátamra döntött. A csók csak elterelés volt. Egyértelmű jelét adta, hogy Ő akar felül lenni, amit én nem bánok. Folytatta a testem izgatását, miközben az egyik úját a hátsómnál éreztem.

-A fiókbanhh… megtalálodh.- adtam választ a ki nem mondott kérdésére.

   Behunytam a szemem és próbáltam ellazulni. Sejtetem, hogy amit most tenni fogunk fájni fog.

   Akira a keresgélés után visszajött hozzám és megcsókolt, közben betolta az első ujját. Nem éreztem akkora fájdalmat, mint amekkorára számítottam, de amikor teljesen beért az ujja felszisszentem. Szép lassan bejutatta a következőt is és az az utánit is. Így már három ujjal tágított. Egy kicsit fájt, de az élvezet nagyobb volt, mint a fájdalom.

-Betennéd márhh!- szinte könyörögtem neki. Ő elmosolyodott és kihúzta az ujjait. Láttam, ahogy kibontja az óvszert, és magára helyezi, majd bekeni síkosítóval. Végül elhelyezkedett a lábaim között.

   Egyenesen a szemembe nézett, miközben belém hatolt. Először fájt, a hatalmas mérete miatt, de a fájdalom egy idő után átcsapott valami sokkal jobbá. Lassan kezdett el mozogni. Látszott rajta, hogy figyel rám. Meglepett ez a gyengéd oldala. Lehet, hogy valamit érez irántam?

   Egy kicsit nagyobb tempóra kapcsolt. Nem sejtettem, hogy egy fiúval ilyen jó. Soha nem volt még ekkora élvezetben részem. Ahogy mozgott bennem egyszerűen leírhatatlan érzés volt. Éreztem, hogy egyre gyorsabb iramra kapcsolt.  Nagyon közel voltam már a végéhez és szerintem Ő is, hiszen megfogta a férfiasságomat, és elkezdte mozgatni a kezét rajta.

-Nehm… bírohmm.- nyögtem. A mondandóm után nem sokkal elért az édes gyönyör. Akira pár mozdulat múlva élvezett el. Rám feküdt, és csillapítani próbálta kapkodó levegő vételeit.

   Kicsit később lemászott rólam és mellém feküdt.  Nem tudtam betelni a kielégült Akira látványával. Egyszer csak a kezét a szájához emelte, és lenyalta róla a magomat. Kikerekedett szemekkel és pirulva néztem eme cselekedetét.

-És te miért csináltad?- kérdeztem tőle azt, amit Ő is tőlem.

-Fogalmam sincs… Hn.- adott választ majd a nadrágja zsebében kezdett keresgélni. A telefonját láttam a kezében, amin valami zenét indított el.

-Tök jó ez a szám. Melyik előadótól van?

-A the GazettE-től- tudtam meg.

-Nem ismerem. Banda vagy szóló?- egyre jobban tetszett a szám.

-Banda, és az egyik nagy kedvencem.- tudtam meg Akiráról is többet.

   A zene egyszer csak véget ért, és megszólalt egy lassabb szám.  Oda bújtam hozzá, majd szép lassan elaludtam a szerettet fél karjaiban.

   Nem tudom, hogy Ő szeret-e, de az, biztos, hogy én szeretem, és hogy soha nem fogom megbánni azt, amit tettünk, hiszen lehet, hogy Ő is érez valamit irántam.

   Várom a reggelt, hogy újra láthassam.

7. fejezet 2/2

Akira

   Elég furcsa álmom volt. Reggel ugyanis arra ébredtem, hogy iszonyatosan kényelmetlen az alsógatyám. Morogva kimásztam az ágyból és megindultam, hogy lehűtsem magam. Sajnos nem segített rajtam, így kénytelen voltam másképp könnyíteni magamon.

   Miután végeztem, felöltöztem. Nem volt kedvem kiöltözni, ezért maradtam a jól bevált összeállításnál. Lementem a konyhába kajálni. Egy üzenet fogadott a hűtőn:

„Ma este nem jövök haza, bent kell maradnom. Kaja a hűtőben. Puszi: Anya”

   Hát ez remek! Megint egyedül leszek itthon. Nem mintha félnék, vagy ilyesmi, de szerintem senki se szeret egymaga lenni. Aki igen, az tuti, hogy egy emós kis köcsög.

   A suliba érve nem találkoztam Vigyorival. Jobb is így. Órák után mentem a könyvtárba, mint eddig minden egyes alkalommal. Az eldugott kis helyünkön vártam rá vagy fél órát, hátha beesik az, az idióta. Végül villámcsapásként ért a felismerés, hogy egész nap nem is láttam az idegesítő vigyorát. Jól le is szidtam magam ezért, persze csak gondolatban. Elővettem a mobilom, majd felhívtam. Két csörgés után méltóztatta felvenni.

-Mesélj!- szólt bele.

-Inkább te meséld el, hogy merre voltál egész nap! Hn!- mondtam nyugodtságot erőltetve magamra.

-A-Akira?- dadogta. Nem baszd meg, csak a húsvéti nyuszi szórakozik veled!

-Kérdeztem valamit!- mondtam, közben kifelé indultam a könyvtárból.

-Itthon, meg a szomszédban.- válaszolta.

-És mi van a kötelezettségeddel? Attól, hogy holnap nincs tanítás, ma még igazán eltolhattad volna a segged!- itt már egy kicsit hallatszódott a hangomon, hogy mérges vagyok.

-Egy: nem tartozik rád, hogy mit csinálok! Kettő: ez téged miért is izgat?- gondoltam, hogy előbb vagy utóbb benne is felmegy a pumpa. És még neki áll feljebb!

-Szóval arra nem is gondoltál, hogy ÉN fáradtam azért, hogy bent maradhass a suliban? Örülnöd kéne, hogy megtettem ezt érted!- monológom közben elővettem egy szál cigit és rágyújtottam.

-Jó, bocs, tényleg fel kellett volna hívnom téged, hogy nem leszek ma a könyvtárban.

-Örülök, hogy így gondolod! De most mondj egy címet, és elviszem a leckét.- Beleszívtam a cigimbe egy utolsót, majd kifújtam. El is nyomtam. –Oké, 15 perc, és ott vagyok.- mondtam, majd letettem. Elraktam a zsebembe a telefonom és útnak indultam.

   Mivel ma gyalog mentem suliba, így Vigyorihoz is kénytelen voltam úgy menni. Jól gondoltam, kellett negyed óra, mire odaértem. Becsöngettem. Kis idő múlva nyílt is az ajtó.

-Szi…Szia!- ezzel meg mi lett? Szellemet látott?

-Hn!- válaszoltam köszönés képen. Ellépett az ajtótól, én meg bementem. Levettem a cipőm és már mentünk is felfelé. Bementünk az egyik ajtón. Hű, de kék itt minden! Ez biztos Vigyori szobája. Előszedte a cuccát, én meg leraktam elé az íróasztalra a füzeteket.

-Ez most komoly?- kérdezte, miután meglátta a mai anyagot.

-Jah! Mért, mit vártál?

-Hát nem ezt.

   Nyöszörögve neki kezdett a másolásnak. Jó volt nézni, ahogy szenved. Szétnéztem a szobában. Meg kell hagyni, jó ízlése van, de én nem tudnék egy ilyen helyen meglenni. Untam már nagyon a fejem. Elővettem a cigim és rágyújtottam. Tudom, hogy nem egészséges, meg mostanában többet szívok, de valahogy nem izgat a dolog. Legalább tudni fogom, hogy miben fogok meghalni.

-Ne bent füstölögj, inkább az erkélyen!

-Jéé, az is van?- egy ilyen nekem is jól jönne, mert anyum mindig leszedi a fejem, hogy olyan büdös bagó szag van bent.

-Azért szökőkutat ne várj!- mondta, mikor kifelé vettem az irányt.

-Hn!- még jó, hogy szólt a szökőkút miatt, mert a képzeleteimben már megjelent, hogy egy olyan kilátás fog várni.

-A hamutartót az ajtó mellett megtalálod!- hallottam bentről.

-Te is cigizel?- kérdeztem. Kicsit furcsa lenne.

-Nem, de az apám igen. Miatta van kirakva.

-Ahha- kiültem, a hátam, pedig a korlátnak támasztottam.

   Két szálat pusztítottam el kb. negyed óra alatt. Igazán le kéne szoknom róla, de nem megy. Jól elmerültem a gondolataimban, mert nem vettem észre, hogy Vigyori kijött. Leült mellém, és a képembe nyomott egy füzetet.

-Nem értem! Segíts!- nyögte.

   Jobban szemügyre vettem az ábrát, mert elsőre azt hittem, hogy egy matek feladat volt. Aztán persze elkezdtem nevetni, mikor rájöttem, hogy mi az.

-Mi olyan vicces?

-Semmi, csak az van, hogy ezt neked nem is kell értened!. Hn.- válaszoltam.

-Miért, mi ez?- kérdezte újból.

-Ez egy új stratégia a tavaszi bajnokságra.- válaszoltam még mindig mosolyogva.

-Oh, értem.- nem hiszem, hogy értenéd te ezt.

-Hn.- feltápászkodtam. Mert már eléggé fájt a seggem sok üléstől.

-Most… elmész?- kérdezte ijedten. Mi lett már vele?

-Ja, szándékomban állt, vagy van még valami, amit nem értesz?

-Nem, mindent értek.- itt valami nincs rendben. Nem szokott így viselkedni.

-Hova lett az a fene nagy mosoly az arcodról? Mi baj van?- mintha tényleg érdekelne, hogy mi van vele.

-Elhagytam tegnap a könyvtárban.- válaszolta.

-Akkor visszaszerzem.- mondtam sunyi mosollyal az arcomon, közben odaléptem hozzá, és megcsókoltam.

   Mit csinálok?

7. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel nagyon rosszul éreztem magam. Nem voltam beteg, inkább Akira miatt éreztem így magam. Vajon megemlíti-e a történteket, vagy nem is szól hozzám. Szégyelltem magam rendesen, attól függetlenül, hogy Ő kezdeményezet.

-Apa- mentem le a konyhába, ahol apám ült egy bögre kávé mellett, az újságot olvasva.

-Mondjad!- még csak rám se nézett.

-Ma nem megyek suliba.- közöltem vele a tényeket.

-Nem értem, hiszen eddig soha nem hiányoztál, és nem is nézel ki betegnek.- mért végig, miközben a homlokát ráncolta.

-Tudom, de most nem akarok menni. Holnap meg úgyse lesz tanítás a tavaszi bál vagy mi miatt- érveltem.

-Rendben. Te tudod, hogy mit csinálsz?- felállt az asztaltól, elköszönt, majd elment dolgozni.

   Mostanság nem olyan jó a viszonyunk, mint régen. Mindig is anya volt az összetartó kapocs, és most hogy már nem él, így nincs, ami együtt tartson minket. Már szinte alig beszélünk. Megváltozott itt, és én is.

   Egyedül maradtam a gondolataimmal, amik Okazaki Akira körül forogtak. Hogy eltereljem őket, elkezdtem kitakarítani a házat, amivel sajnálatomra nagyon gyorsan végeztem, és még alig múlt tizenegy óra.

   A nap többi részét főzéssel és sütéssel ütöttem el.  Olyan sok sütit készítettem, hogy vittem át a szomszédba is.

   A szomszédunk egy kedves, idős hölgy, aki mindig fiacskámnak hív. Több mint két órát voltam nála, mert végig kellett hallgatnom az élet történetét, amit már harmadjára mesélt el nekem, mióta itt élünk.

   Ha nem a régi szép időkről beszél, akkor az unokáját fényezi. Állítása szerint az unokája velem egykorú, és egy suliba is járunk, de a nevét az soha nem említi. Mindig csak az „én drágámnak”, vagy „aranyomnak” hívja. Szegény srác.

   A lakásunkba visszaérve telefonom csörgése fogadott. Gyorsan felmentem az emeletre, majd felvettem, meg se nézve ki a hívó.

-Mesélj- szóltam bele.

-Inkább te meséld el, hogy hol a picsába voltál egész nap? Hn!- vont kérdőre egy nagyon nyugodt és ismerős hang.

-A-Akira?- dadogtam. Nagyon meglepődtem, hiszen még soha nem hívott fel.

-Kérdeztem valamit!- lehet, hogy a hangja nyugodt, de biztos vagyok benne, hogy belül egy robbanásra kész vulkán.

-Itthon, meg a szomszédba.- válaszoltam végre a kérdésére.

-És mi van a kötelezettségeiddel? Attól, hogy holnap nincs tanítás, ma még igazán eltolhattad volna a seggedet!- tényleg mindjárt robban.

-Egy: nem tartozik rád, mit csinálok. Kettő: ez téged miért is izgat?- én se voltam már nyugodt. Mit szól bele mindig abba, amit csinálok? Oké, hogy én AZT érzem iránta, de Ő egy Vigyorgó Idiótának tart. Nem értem ez egész pasit. Kész ellentmondás.

-Szóval arra nem is gondoltál, hogy ÉN fáradtam azért, hogy bent maradhass a suliban? Örülnöd kéne, hogy megtettem ezt érted!- igaza volt. Egy hálátlan hülyegyerek vagyok.

-Jó, bocs. Tényleg fel kellett volna hívnom téged, hogy nem leszek ma a könyvtárba.

-Örülök, hogy így gondolod! De most mondj egy címet és elviszem a leckét!- hee? Ennek most mi baja? Gyorsan ledaráltam neki a címemet, amit nem akartam vele közölni. Mikre képes a szerelem? –Oké, 15 perc és ott vagyok!- majd letette.

-Úr Isten! Mit műveltem?- tettem fel hangosan a kérdést. Választ persze nem kaptam.

   Talán, ha negyed óra telt el, mikor csöngettek. Lassan, mintha a kivégzésemre mennék, vánszorogtam el az ajtóig. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, majd tártam ki azt.

-Szi-szia!- dadogtam. Úgy tűnik, már csak ez megy nekem, ha vele beszélek.

-Hn- hát ez tartalmas köszönés, az biztos. Félre álltam, és beengedtem, majd felvezettem a szobámba. Előkaptam a dolgaimat, Ő meg az asztalra rakta a füzeteit.

-Ez most komoly?- nyöszörögtem a mennyiség láttán.

-Jah! Miért mit vártál?- kevesebbet, az biztos.

-Hát nem ezt- folytattam a nyavalygást. Kellett nekem ma itthon maradnom. Soha többé nem lesz ilyen. Neki kezdtem a másolásnak, amikor cigi szagát éreztem.

-Ne bent füstölj, inkább az erkélyen!- szóltam rá.

-Jééé! Az is van?- én hallottam rosszul, vagy tényleg gúnyt éreztem a hangjában?

-Azért szökőkutat ne várj!- gúnyolódtam én is.

-Hn!- reagálta le a beszólásom.

-A hamutartót az ajtó mellett találod- szóltam még utána.

-Te is cigizel?- érdeklődőt.

-Nem, de az apám igen. Miatta van kirakva.- hátha meglátogat. Nagyon ritka az olyan, hogy bejöjjön a szobámba.

-Ahha.

   Míg Ő kint pöfékelt, addig én másolgattam. Nagyon zavarba voltam, azért, mert a szobámba volt. Hisz ki tudja, milyen következtetést von le belőle.

   Az irodalommal már kész voltam, és a matekot kezdtem el. Mikor hajtottam, egy igen furcsa ábrát láttam a lapon. Nem nagyon tudtam, hogy mi az, ezért kimentem Okoskához.

-Nem értem! Segíts!- nyomtam a képébe a füzetet. Nézte egy darabig, majd elkezdett nevetni. Várjunk csak….nevetett? Olyan másabb így az arca, sokkal cukibb, és nem olyan ijesztő. Többet kéne mosolyognia.

-Mi olyan vicces?- kérdeztem azért rá, hisz nem találok ebben a szituban semmi nevetségeset.

-Semmi, csak az van, hogy ezt neked nem is kell értened! Hn!- most hülyének titulált?

-Miért, mi ez?- talán az ábrával van valami?

-Ez egy új stratégia a tavaszi bajnokságra- válaszolta, és még mindig mosolygott. Ooolyan szexi.

-Oh, értem- örültem, mert mégse nézett hülyének, vagy lehet hogy mégis, hiszen nem tudtam megkülönböztetni azt az izét a matek feladattól. –Akkor befejeztem.

-Hn.- mondta, miközben felállt.

-Most…elmész?- ijedtem meg, és amilyen idióta vagyok megint, hangosan mondtam ki a gondolatomat.

-Ja, szándékomban állt, vagy van még valami, amit nem értesz?- tudakolta én meg elszomorodtam.

-Nem, mindent értek.- kerültem a tekintetét, egyenesen a földet fixíroztam.

-Hova lett az a fene nagy mosoly az arcodról? Mi baj van?- lehet, hogy megkérdezte, de az arcáról csak a közönyt lehet leolvasni.

-Elhagytam tegnap a könyvtárba.- néztem rá határozottan.

-Akkor visszaszerzem!- sunyin elmosolyodott, majd hozzám lépett, és mint tegnap, most is megcsókolt.

   Mit művelsz Akira?

6. fejezet 2/2

Yuki

   Már két hete szenvedek kínzóm keze által, vagyis inkább az esze által. Mázlim van, hogy gyorsan tanulok, és így javul az átlagom. A legjobban a japán órákat nem csipázom, azokat gyorsan megunom. Nem tudom, hogy mennyire esett le neki, hogy tudom, amit „tanít”.

   Egyik ilyen tanulós napon, majdnem megcsókolt. Én totál zavarba jöttem és elfordultam, pedig nagyon is akartam, de helyette játszottam a félős nyuszit.

   A másik dolog, ami folytonos pirulásra késztetett, az, az állandó tapizása volt. Hol átölelt, hol rátette a kezét az enyémre, vagy a hátamra. Én meg csak remegni tudtam. Utálom, hogy ilyen reakciókat vált ki belőlem. Ezek a megnyilvánulásai ráébresztettek az érzéseimre. Egy ideig magamnak sem vallottam be, de fülig beleszerettem Mr. Mogorvába.

   Ebben a két hétben Hiroval is barátok lettünk. Ő az egyetlen a könyvtáros nőn kívül, aki tudja, hogy tudok japánul.

   Daisukéval szemben még mindig nem múlt el a rossz érzésem. Talán félek tőle, de magam sem tudom, mit érzek. Még mindig érzem, hogy valaki követ. Ezt az érzést kapcsolom, a tegnap, az ágyamon talált rózsával. Rettenetesen kiborított, hogy valaki járt a szobámban, és szerintem nem ez volt az első alkalom. A tegnapi napomra rá is nyomta a bélyeget a reggeli felfedezésem. Akirának is feltűnt, de elővette a gúnyos énjét. Nesze neked szerelem.

   Ma edzése volt, így az öltözők előtt kellett megvárnom. Azt mondta, hogy együtt menjünk a könyvtárba.

   Az öltözőkhöz érve nyögésszerű hangokat hallottam. Azt hittem, valakinek valami baja esett, ezért benyitottam a helységbe, és megpillantottam Kise fejét. Semmi mást nem láttam az elválasztó faltól, csak a hátravetett fejét, és rajta az élvezetet. Megdöbbentem, hiszen neki kosáredzése lenne Akirával. Helyette itt élvezkedik. Vajon van vele valaki?

-Akira!- amint kimondta partnere nevét, elélvezett. Most megkaptam a választ a kérdésemre, Akirával van. A tudat, hogy azok ketten együtt vannak, valamit elindított bennem. Fogtam magam, és ott, ahol bejöttem, le is léptem.

   A nagy rohanásban nem vettem észre az előttem állót, így szépen neki mentem. Az illatáról rögtön felismertem, de az lehetetlen, hogy Ő itt legyen. Neki Kisével kellene lennie. Mégis mi folyik itt?

-Mi a baj?- kérdezte, és ami egyszer se történt meg, aggódó volt a hangja. Jó érzés volt, hogy végre láttam valami érzést az arcán.

-Semmi.- nyöszörögtem, majd letöröltem a kicsorduló könnyeket.

-Ha semmi lenne, akkor nem vágnál ilyen arcot. Inkább menj előre a könyvtárba, ott majd beszélünk.- adta az utasítást. Rá se nézve rohantam el mellette, a törzshelyünk felé.

   A könyvtárban Nakagawa kisasszonyhoz mentem. Lehet, hogy több mint harminc éves, de jót lehet vele beszélgetni. Epret is kaptam tőle. Nyami, a kedvencem.

   Talán, ha tíz percet voltam ott, mikor Akirát láttam beviharozni. Nem szólt egy szót se, hanem megfogta a csuklómat és húzni kezdett hátra. Szépen „levágott” az egyik székre és mellém ült.

-Mond el, mi volt az öltözőnél!- csapott bele a lecsóba.

-Mint mondtam már: semmi.- erősen szuggeráltam az asztal lapját.

-Ne várd, hogy el is higgyem! Szóval, légy szíves mondd el!- jé, kérni is tud! A keze a hátamra vándorolt, aminek a hatására összerezzentem. Valamit ki kell találnom. Nem mondhatom el neki, hogy beleszerettem egy fiúba, aki nem mellesleg ő maga.

-Jó, elmondom-, határoztam el magam, majd japánul folytattam. –nem kell tovább tanítanod japánul, mert már tudok.

-Tudom, hogy tudsz japánul!- oké, most én lepődtem meg. Akira kész rejtély.

-Mégis mióta tudod? Bár téged ismerve, nem kéne meglepődnöm.- morogtam.

-Egy kis késéssel, de rájöttem, mikor le Kira-chanoztál. És most mondd el, hogy mi volt az öltözőnél! Hn!- sejtettem, hogy lebuktattam magam, de Ő miért nem mondta el az igazgatónak. Kikészít ez a srác. –és most mond meg, hogy mi volt az öltözőnél. Hn!- addig álljál fél lábon étel nélkül. Ezt nem fogod kihúzni belőlem, hiába az a cuki pillantásod.

-Látom, nem adod fel! Amúgy csak szimpla magánéleti probléma.- nem fogok kiakadni, nem fogok kiakadni, de ha továbbra is így néz rám, akkor kifogok.

-Kisére célzol?- hát persze, hogy rá, de nem fogom kimondani.

   Szomorú lettem, ahogy eszembe jutott, hogy mit láttam. Vajon együtt vannak? Gyorsan eltüntettem a szomorúságot az arcomról, és ismét a közömbös álarcomat mutattam neki.

-Figyelj! Kise és köztem nincs semmi! Azt leszámítva, hogy jó ideje belém van esve.- Ez nem lehet igaz! Ennyire még nem örültem semminek. Hülyén nézne ki, ha a nyakába ugranék? Határozottan igen.

-Ezt nekem feltétlenül tudnom kell?- ideges vagyok, de neki csak a nyugodt arcomat mutattam. Nem kell neki tudnia mennyire, örülök, hogy nincsenek együtt.

   Ahogy ránéztem, vettem észre, hogy bizony nagyon felidegesítettem. A hatás sem maradt el. Megfogta a vállamat, majd maga felé fordította az arcom, és olyat tett, amit nem akartam elhinni. Megcsókolt. Sokáig lefagyva álltam, miközben Akira sikertelenül ostromolta az ajkaimat, majd észbe kapva, visszacsókoltam. Ilyen lehetőséget kár lett volna kihagyni. Fenomenális érzés volt, ahogy faltuk egymás ajkait. Nem is tudtam, hogy ilyen jó fiúval smárolni, vagy ez csak az én Kira-chanom miatt van? Választ nem kaptam, de most nem is számított. Csak Ő és az ajkai voltak azok.

   Ebből az eufórikus állapotból telefonom csörgése szakított ki. Megijedtem a hangjától, és Akira reakciójától is féltem. Hisz nem tudom, mit fog szólni arról, amit az előbb csináltunk. Nem akartam megvárni a reakcióját, ezért elléptem tőle, majd felvettem a telefont.

-Mesélj!- szóltam bele lihegve.

-Mi történt Yuki?- faggatott mindjárt Leo. Soha nem tudtam előle elrejteni az érzéseimet. Szinte már hamarabb megmondta, mit érzek, mint ahogy én rájöttem volna.

-Semmi Leo, semmi.- közben Mr. Mogorvára néztem, aki csak egy helyben állt és rám se nézett. Rettentő szomorú lettem. Miért nem néz rám? Hiszen Ő csókolt meg. Fújtam egy nagyot a telefonba. Mérges voltam, de hogy kire, azt nem tudtam.

-Jah, szomorú és mérges is vagy. Gondolom szerelmes is.- röhögött a telóba.

-Nem vagyok AZ!- nem mertem kimondani, hogy szerelmes, mert nem tudtam, mennyire jó Akira füle.

-Ha te mondod-, hagyta rá. –Figyu, akkor visszajössz a szünetbe?- az elmúlt hetekben szinte minden nap felhívott, hogy megkérdezze.

-Nem hiszem Leo. Talán el kéne mennem Amerikába.- hátranéztem Akirára, de már nem volt ott. –Bocs haver, most mennem kell!- azzal letettem a telefont.

   Vajon miért hagyott itt? Gyorsan szétnéztem, de nem láttam sehol. Az asztalhoz visszaérve vettem észre egy papírlapot a táskámon. Gondolom Ő hagyta itt.

„Leléptem, majd holnap folytatjuk a tanulást!”

-Akira!- suttogtam erőtlenül.