10.fejezet 2/1

Yuki

-Talán legközelebb maradok.

   Ez most komoly? Nem mintha el is hinném, de reménykedni azért szabad. Kényszertől vezérelten léptem elé és megöleltem. Hiányzott a közelsége. Meglepetésemre visszaölelt, ami most nagyon jól esett.

   Akaratlanul ugyan, de beugrott az a kép, mikor Akira táncolt azzal a lánnyal. Ha tetszik, ha nem, én féltékeny lettem rá. Ezt viszont Mr. Mogorvának nem kell tudnia.

-Ki az a lány?- kérdeztem halkan.

-Hn? Milyen lány?

-Tudod…

-Nem, nem tudom!- uhh, egy kicsit felhúzhattam.

-Az, akivel a bálra jöttél.- pontosítottam.

-Jaa, hogy Satsuki? Ő csak az exem.- jól hallottam?

-Értem.- szó szerint megkönnyebbültem. Úgy tűnik, alaptalanul féltékenykedtem.

-Mért kérdezted?- huhh? Nem gondoltam volna, hogy visszafelé fog elsülni ez a dolog.

-Hát…izé…- gyerünk! Valamit ki kell találnom!

-Csak nem féltékeny vagy?

-Mi van? Féltékeny a nénikéd térdkalácsa! Mégis honnan szedted ezt? Mit szívtál?

-Vaníliás Black Stones cigit. Biztos abba volt valami.- hülye Akira! Mért kell neked állandóan visszaszólni?

-Gondoltam, hogy itt leszel, Akira!- és kicsapódott az ajtó. Pont akkor, mikor beszólhattam volna. Hát kösz, vagy mi.

-Hogy ütne el egy transzvesztita, biciklis bohóc! Ijesztgess mást!- jéé! Akira tud idiótán viselkedni? Ezt a napot is megértük.

-Hát Kise, ezt megkaptad!- röhögött Hiro. Ez meg hogy került ide?

-Mit kerestek itt? Hn?- jött a kérdés Akirától, ami persze engem is foglalkoztatott.

-Én Yukit, Kise meg téged.- válaszolt Hiro.

-Bocs Hiro, hogy úgy leléptem.- tényleg szégyelltem magam, amiért szó nélkül leléptem.

-Semmi gond.

-Satsukit hol hagytad? Vele jöttél, nem?- na bumm! Kösz Kise, de most nagyon nem hiányzott, hogy rám jöjjön a féltékenykedés.

-Nem tudom hol van, de nem is érdekel. Az meg nem feltétel, hogy ha vele jöttem, akkor vele is kell lenne. Hn.- most egy kicsit megkönnyebbültem a válaszától. Még sincs köztük semmi sem, hála az égnek.

-Az igaz, na de nem gondolod, hogy mennünk kéne?- mi van? Hova akarnak ezek menni? Miről maradtam le?

-De, indulni kéne. Menj előre, még valamit szeretnék megbeszélni Yukival.

-Okay. Gyere Hiro, itt úgyis 18-as karika várható.

   Erre a kijelentésére rendesen elpirultam. Kise, ne mond, hogy gondolatolvasó vagy! Azt nem élném túl.

-Jól vagy, Yuki?- Akira hangja ébresztett fel a merengésemből.

-Hee? Ja… igen, jól vagyok.- válaszoltam kissé zavartan.

-Az arcod színe nem erről árulkodik!- a mosoly az arcán kiegyenlítette a mondatának pimasz jelentését. –De félre téve a humort, arra szeretnélek megkérni, hogy a szünetben se feledkezz meg a tanulásról.

-Mi a fasz?- Akira, védd az életed! –Eddig se hagytál nekem sok szabadidőt, szóval ne várd, hogy az egész szünetemet a tanulásra fogom elpazarolni!

-Nyugi van, felfogtam. Csak azért mondtam, mert edzőtáborban leszek, így nem tudok veled foglalkozni.

-Ahha… akkor egész szünetben nem fogunk találkozni?

-Nem.

-Értem…- lehajtottam a fejem. Egy hét Akira nélkül. Mi lesz velem? Na jó, ez túl nyálas, de azért hiányozni fog.

   Odajött hozzám és megállt előttem. Az államnál fogva felemelte a fejem, ezzel kényszerített, hogy a szemébe nézzek. Lassan közelítette felém, de mohón kaptam az ajkai után. Nagy szenvedéllyel csókolt vissza, aminek örültem.

   Nem akartam, hogy elmenjen, nem akartam, hogy ennek a csóknak vége szakadjon, de ugye egyszer mindennek vége lesz, így ennek is. Kaptam még tőle egy puszit az ajkaimra, majd hátat fordított és elment. Nem szólt semmit és el sem köszönt, de ez így van rendjén.

   Maradtam még egy kicsit a tetőn, majd megindultam, hogy megkeressem Hirot. Úgy beszéltük meg, hogy majd hazavisz. Nagy erőkkel kerestem, de nem találtam sehol sem. Lehet, hogy a parkolóban van? Mindegy, megnézem ott is. Persze nem volt ott sem. Úgy tűnik, elviharzott nélkülem. Ez így nem király, most gyalogolhatok hazáig… Akkor útra fel!

   Egyedül sétáltam egészen hazáig. Alig szállingózott egy-két egyén az utakon. Nem is bánom, mert nincs kedvem senki társaságára sem. Na jó, egyre azért mégis van, de ő nem lehet velem. Kicsivel több, mint egy hét múlva találkozok vele újra. Annyira hozzászoktam a jelenlétéhez, hogy már nem is emlékszem, milyen nélküle.

   Haza érve nem találtam apát itthon, biztos dolgozik. Felcaplattam az emeletre, be a szobámba. Vettem egy gyors zuhanyt és már ágyban is voltam. Csak egy baj volt az egésszel, az istenért se tudtam elaludni. Egész végig Akira járt a fejemben.

   A zavaros gondolataim közepette végül sikerült a hajnali órákban elaludnom. Nem álmodtam semmit se, amit egy kicsikét furcsálltam is reggel, mikor felébredtem. Hirtelen egy olyan érzés kapott el, ami arra késztetett, hogy látnom kell még egyszer, utoljára Akirát. Fel is öltöztem és elmentem hozzá. Becsöngettem és kis idő múlva kinyílt az ajtó. A szívem gyorsabban kezdett el dobogni, mikor megpillantottam.