Akira
-Talán legközelebb maradok!- persze, ha lesz
legközelebb.
Felcsillant a
szeme. Jól láttam? Mert csak egy pillanat volt az egész. Hirtelen jött egy
meleg érzés, Yuki megölelt. Viszonoztam. Ez a srác totálisan kiforgat
önmagamból. Elég sok repedést okozott már a jól felépített falamon. Jól
elmerültem a gondolataim között, mert alig hallottam meg a kérdését.
-Ki az a lány?
-Hn? Milyen lány?- miről beszél? Nem vágom.
-Tudod…
-Nem, nem tudom!- kezd egy kicsit felhúzni.
-Az, akivel a bálra jöttél.- csak kibújt a szög a
zsákból.
-Jaa, hogy Satsuki? Ő csak az exem.- válaszoltam.
-Értem.- mintha megkönnyebbült volna, vagy csak én
látok rosszul? Pedig nem is piáltam még.
-Mért kérdezted?- erre tényleg kíváncsi voltam.
-Hát… izé…- gyerünk! Nyögd már ki, Yuki!
-Csak nem féltékeny vagy?
-Mi van?- mérges. Határozottam mérges. –Féltékeny a
nénikéd térdkalácsa! Mégis honnan szedted ezt? Mit szívtál?
-Vaníliás Black Stones cigit, biztos abba volt
valami.- szerettem volna nevetni egyet, de biztos félreértené, azt meg nem
akarom.
-Gondoltam, hogy itt leszel, Akira!- és az ajtó
kicsapódott.
-Hogy ütne el egy transzvesztita, biciklis bohóc!
Ijesztgess mást!- a halálomra gyúr már ő is?
-Hát Kise, ezt megkaptad!- Röhögött az ismeretlen
egyén. Valahonnan nagyon ismerős nekem. Gondolkodnom kell. Megvan! Ez a Hiro
gyerek, aki szakácsnak jelentkezett, csak sík hülye hozzá.
-Mit kerestek itt? Hn?- kérdeztem egy kicsit
nyugtalanul. Nem szeretem, ha megzavarnak valami olyanban, amibe épp senkinek
semmi köze. Be kellett volna zárnom az ajtót. Mindegy, késő bánat.
-Én Yukit, Kise meg téged.- válaszolt Hiro. –Jól
elrejtőztetek.
-Bocs Hiro, hogy ilyen sokáig eltűntem.
-Semmi gond.
-Satsukit hol hagytad? Vele jöttél, nem?- baszódj meg,
Kise! Mért mindig a legrosszabb pillanatban tudsz ilyeneket kérdezni?
-Nem tudom, hogy hol van, de nem is érdekel. Az meg
nem feltétel, hogy ha vele jöttem, akkor vele is kell lennem. Hn.
-Az igaz, de nem gondolod, hogy mennünk kéne?- de
gyorsan tudsz témát váltani.
-De, indulni kéne. Menj előre, még szeretnék
megbeszélni valamit Yukival.
-Okay, gyere Hiro, itt 18-as karika várható!- mondta
nevetve Kise.
Mit akart
ezzel mondani? Nem értem, de mindegy is. Végre elhagyták a tetőt, és kettesben
maradtam Yukival. Ránéztem, és láttam, hogy eléggé elpirult. Mi a franc van ma
mindenkivel? Olyan furcsán viselkednek.
-Jól vagy, Yuki?- kérdeztem.
-Hee? Ja… igen, jól vagyok.- válaszolta.
-Az arcod színe nem erről árulkodik!- mondtam nagy
mosolygás közepette. –De félre téve a humort, arra szeretnélek megkérni, hogy a
szünetben se feledkezz meg azért a tanulásról.
-Mi a fasz?- hűű, most aztán kiakadt. Ilyennek se
láttam még. –Eddig se hagytál nekem sok szabadidőt, szóval ne várd, hogy az
egész szünetemet a tanulásra fogom elpazarolni!
-Nyugi van, felfogtam! Csak azért mondtam, mert
edzőtáborban leszek, így nem tudok veled foglalkozni.- közöltem vele a tényt
nyugodtan, miután végzett a kirohanásával.
-Ahha… akkor egész szünetben nem fogunk találkozni?
-Nem.
-Értem…- most meg totálisan depisnek tűnik a lehajtott
fejével. Kikészít ez a sok érzelem hullám.
Elé léptem,
az állánál fogva felemeltem a fejét, ezzel kényszerítve, hogy a szemembe
nézzen. Lassan közelítettem hozzá, az ajkunk éppen csak összeért, de mohón tört
utat a nyelve. Engedtem, hagy legyen gyereknapja. Viszonoztam a csókot, tele
szenvedéllyel.
Nem akartam
elszakadni tőle, de muszáj volt. Adtam még egy puszit a szájára és megindultam.
Úgy éreztem, nem kellenek szavak, nélkülük is teljesen megértjük a másikat. Egy
kicsit alább hagyott a kedvem, amikor arra gondoltam, hogy egy hétig nem
láthatom.
Mikor leértem
a parkolóba, nagy meglepetésben részesültem. Felvettem egy igazán kaján mosolyt
és megszólaltam.
-Szerintem meg ide kéne rakni azt a bizonyos 18-as
karikát!- a hangomra gyorsan szétrobbant a párocska és mind a ketten felvették
a piros egy árnyalatát. Magamban jót nevettem a kinézetükön.
-Baszódj meg, hülye Akira!- mondta Kise, mire leesett
neki, hogy mire is céloztam.
-Asszem, én most lelépek.- közülte velünk Hiro, még
mindig vörös fejjel. Beült a kocsijába és elhajtott. Abban a pillanatban
elkezdtem röhögni, amit már nagyon nem tudtam visszatartani.
-Befejeznéd végre?- nézett rám szúrós szemekkel, mikor
már egy jó ideje fogtam a hasam a sok nevetéstől.
Nagy nehezen,
de sikerült végre abbahagynom. Odamentem a motoromhoz, felvettem a bukót és már
meg is indultam. Kise jött mögöttem a sajátjával.
Leparkoltuk a
motorokat a garázsban, majd felmentünk a szobámba. Betámadtam azt a szobányi
gardróbomat, hogy kerítsek egy sokkal kényelmesebb ruhát. A drága szöszi elkezdett
nyavalyogni nekem, hogy neki is keressek már valamit.
-Még mielőtt belekezdenénk, szeretnék valamit elmondani
neked.- váltott komolyabb hangszínre.
-Hn.- válaszoltam.
-Az a helyzet, hogy Hiro és köztem, kialakulóban van
valami.- itt hatásosan elpirult.
-És mi van ezzel? Bár, egy kicsit hiányozni fog a
segged, de valahogy csak kibírom majd.- biztos valami bajom van, mert elkezdtem
megint nevetni, persze Kisével együtt.
-Tudod Akira, jobban áll a mosoly, mint a komolyság.
-Ne szokj hozzá, de ideje lenne végre elkezdeni, hogy
holnap már tudjunk gyakorolni, miután megérkeztünk.
-Hosszú esténk lesz.- állapította meg Kise. Előkaptuk
a füzetünket, hogy új stratégiákat dolgozzunk ki a bajnokságra.
Hajnali fél
7kor még egy igazán jó ötletünk se született. Egy-két esélyes ugyan van, de
egyik sem a legjobb. Kínomban még össze is pakoltam a szükséges cuccokat a táborra.
Persze egész éjszaka nem aludtunk semmit se, így totálisan hullák vagyunk. A
hirtelen jött melegedés még rásegített egy kicsikét az aszalódásunkra. Csoda,
hogy az alsónk még valahogy rajtunk van.
-Én már nem bírom, innom kell egy kávét!- jelentettem ki
és meg is indultam.
-Hozhatsz nekem is!- hallottam még az ajtóból Kise
kérését.
A konyha
ajtajából megéreztem a frissen készült kávé illatát. A pultra ki volt készítve
két bögrével és egy papírt is találtam. Hn…
„Sajnálom, hogy nem
kísérhetlek ki a reptérre,
de sok sikert és
nyerjétek meg a bajnokságot!
Puszi, Anya”
Köszi anya, szükségünk is lesz
rá, de előbb a kávéra. Gondolom nem rég mehetett el, ha még gőzölög az energia
forrásunk. Felvittem a bögréket, bekényelmesedtem a fotelembe és épp inni készültem,
amikor csöngettek. A rohadt életbe már! Nem igaz, hogy kora reggel nem lehet
békén hagyni! Morcosan indultam lefelé a lépcsőn és nyitottam ajtót. Kivel
találtam szembe magam? Hát így reggel, semmi alvás után, gondolkoznom kellett.
Szőke haj… kék szemek… alacsony termet… Yuki???
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése