7. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel nagyon rosszul éreztem magam. Nem voltam beteg, inkább Akira miatt éreztem így magam. Vajon megemlíti-e a történteket, vagy nem is szól hozzám. Szégyelltem magam rendesen, attól függetlenül, hogy Ő kezdeményezet.

-Apa- mentem le a konyhába, ahol apám ült egy bögre kávé mellett, az újságot olvasva.

-Mondjad!- még csak rám se nézett.

-Ma nem megyek suliba.- közöltem vele a tényeket.

-Nem értem, hiszen eddig soha nem hiányoztál, és nem is nézel ki betegnek.- mért végig, miközben a homlokát ráncolta.

-Tudom, de most nem akarok menni. Holnap meg úgyse lesz tanítás a tavaszi bál vagy mi miatt- érveltem.

-Rendben. Te tudod, hogy mit csinálsz?- felállt az asztaltól, elköszönt, majd elment dolgozni.

   Mostanság nem olyan jó a viszonyunk, mint régen. Mindig is anya volt az összetartó kapocs, és most hogy már nem él, így nincs, ami együtt tartson minket. Már szinte alig beszélünk. Megváltozott itt, és én is.

   Egyedül maradtam a gondolataimmal, amik Okazaki Akira körül forogtak. Hogy eltereljem őket, elkezdtem kitakarítani a házat, amivel sajnálatomra nagyon gyorsan végeztem, és még alig múlt tizenegy óra.

   A nap többi részét főzéssel és sütéssel ütöttem el.  Olyan sok sütit készítettem, hogy vittem át a szomszédba is.

   A szomszédunk egy kedves, idős hölgy, aki mindig fiacskámnak hív. Több mint két órát voltam nála, mert végig kellett hallgatnom az élet történetét, amit már harmadjára mesélt el nekem, mióta itt élünk.

   Ha nem a régi szép időkről beszél, akkor az unokáját fényezi. Állítása szerint az unokája velem egykorú, és egy suliba is járunk, de a nevét az soha nem említi. Mindig csak az „én drágámnak”, vagy „aranyomnak” hívja. Szegény srác.

   A lakásunkba visszaérve telefonom csörgése fogadott. Gyorsan felmentem az emeletre, majd felvettem, meg se nézve ki a hívó.

-Mesélj- szóltam bele.

-Inkább te meséld el, hogy hol a picsába voltál egész nap? Hn!- vont kérdőre egy nagyon nyugodt és ismerős hang.

-A-Akira?- dadogtam. Nagyon meglepődtem, hiszen még soha nem hívott fel.

-Kérdeztem valamit!- lehet, hogy a hangja nyugodt, de biztos vagyok benne, hogy belül egy robbanásra kész vulkán.

-Itthon, meg a szomszédba.- válaszoltam végre a kérdésére.

-És mi van a kötelezettségeiddel? Attól, hogy holnap nincs tanítás, ma még igazán eltolhattad volna a seggedet!- tényleg mindjárt robban.

-Egy: nem tartozik rád, mit csinálok. Kettő: ez téged miért is izgat?- én se voltam már nyugodt. Mit szól bele mindig abba, amit csinálok? Oké, hogy én AZT érzem iránta, de Ő egy Vigyorgó Idiótának tart. Nem értem ez egész pasit. Kész ellentmondás.

-Szóval arra nem is gondoltál, hogy ÉN fáradtam azért, hogy bent maradhass a suliban? Örülnöd kéne, hogy megtettem ezt érted!- igaza volt. Egy hálátlan hülyegyerek vagyok.

-Jó, bocs. Tényleg fel kellett volna hívnom téged, hogy nem leszek ma a könyvtárba.

-Örülök, hogy így gondolod! De most mondj egy címet és elviszem a leckét!- hee? Ennek most mi baja? Gyorsan ledaráltam neki a címemet, amit nem akartam vele közölni. Mikre képes a szerelem? –Oké, 15 perc és ott vagyok!- majd letette.

-Úr Isten! Mit műveltem?- tettem fel hangosan a kérdést. Választ persze nem kaptam.

   Talán, ha negyed óra telt el, mikor csöngettek. Lassan, mintha a kivégzésemre mennék, vánszorogtam el az ajtóig. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, majd tártam ki azt.

-Szi-szia!- dadogtam. Úgy tűnik, már csak ez megy nekem, ha vele beszélek.

-Hn- hát ez tartalmas köszönés, az biztos. Félre álltam, és beengedtem, majd felvezettem a szobámba. Előkaptam a dolgaimat, Ő meg az asztalra rakta a füzeteit.

-Ez most komoly?- nyöszörögtem a mennyiség láttán.

-Jah! Miért mit vártál?- kevesebbet, az biztos.

-Hát nem ezt- folytattam a nyavalygást. Kellett nekem ma itthon maradnom. Soha többé nem lesz ilyen. Neki kezdtem a másolásnak, amikor cigi szagát éreztem.

-Ne bent füstölj, inkább az erkélyen!- szóltam rá.

-Jééé! Az is van?- én hallottam rosszul, vagy tényleg gúnyt éreztem a hangjában?

-Azért szökőkutat ne várj!- gúnyolódtam én is.

-Hn!- reagálta le a beszólásom.

-A hamutartót az ajtó mellett találod- szóltam még utána.

-Te is cigizel?- érdeklődőt.

-Nem, de az apám igen. Miatta van kirakva.- hátha meglátogat. Nagyon ritka az olyan, hogy bejöjjön a szobámba.

-Ahha.

   Míg Ő kint pöfékelt, addig én másolgattam. Nagyon zavarba voltam, azért, mert a szobámba volt. Hisz ki tudja, milyen következtetést von le belőle.

   Az irodalommal már kész voltam, és a matekot kezdtem el. Mikor hajtottam, egy igen furcsa ábrát láttam a lapon. Nem nagyon tudtam, hogy mi az, ezért kimentem Okoskához.

-Nem értem! Segíts!- nyomtam a képébe a füzetet. Nézte egy darabig, majd elkezdett nevetni. Várjunk csak….nevetett? Olyan másabb így az arca, sokkal cukibb, és nem olyan ijesztő. Többet kéne mosolyognia.

-Mi olyan vicces?- kérdeztem azért rá, hisz nem találok ebben a szituban semmi nevetségeset.

-Semmi, csak az van, hogy ezt neked nem is kell értened! Hn!- most hülyének titulált?

-Miért, mi ez?- talán az ábrával van valami?

-Ez egy új stratégia a tavaszi bajnokságra- válaszolta, és még mindig mosolygott. Ooolyan szexi.

-Oh, értem- örültem, mert mégse nézett hülyének, vagy lehet hogy mégis, hiszen nem tudtam megkülönböztetni azt az izét a matek feladattól. –Akkor befejeztem.

-Hn.- mondta, miközben felállt.

-Most…elmész?- ijedtem meg, és amilyen idióta vagyok megint, hangosan mondtam ki a gondolatomat.

-Ja, szándékomban állt, vagy van még valami, amit nem értesz?- tudakolta én meg elszomorodtam.

-Nem, mindent értek.- kerültem a tekintetét, egyenesen a földet fixíroztam.

-Hova lett az a fene nagy mosoly az arcodról? Mi baj van?- lehet, hogy megkérdezte, de az arcáról csak a közönyt lehet leolvasni.

-Elhagytam tegnap a könyvtárba.- néztem rá határozottan.

-Akkor visszaszerzem!- sunyin elmosolyodott, majd hozzám lépett, és mint tegnap, most is megcsókolt.

   Mit művelsz Akira?