9. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel mosolyogva ébredtem, és a mellettem lévő helyet tapogattam, de Akirának csak a hűlt helyét találtam. Valamikor az éjszaka folyamán leléphetett. Nagyon szomorú lettem. Hiszen ez azt jelenti, hogy csak egy éjszakára kellettem neki. Utolsó reményként szétnéztem a szobámba, hátha hagyott valami levelet, hogy miért is lépett le, de csalódnom kellett. Nem hagyott maga után semmit.

   Nagy bánatommal együtt lépdeltem a lépcsőn lefelé, egyenesen a konyhába, hogy valami ebédfélét dobjak össze.  Mikor boldog vagy szomorú vagyok, mindig főzök valamit.

   Be se értem a konyhába, mikor meghallottam, hogy csörög a telefonom. Egy gyors sprintet levágva értem fel a szobámba. Azt hittem, hogy Akira hív, de csalódnom kellett, csak Hiro volt.

-Mesélj!- szóltam bele lehangoltan.

-Szia! Hívásom oka a következő: Te kit hívtál el a bálba?

-He?- válaszoltam és kérdeztem is egyben. Fogalmam se volt miről beszél.

-Sulibál meg a partnered, akit viszel. Megvan?- röhögött fel.

-A-ha. A bál része igen, de a vége nincs.

-Nehéz a felfogásod Yu-chan.- mostanában így hív. Ha rászólok miatta, akkor csak nevet egyet és újra kezdi. Neki tetszik, hogy kiakadok rajta. Már értem mit érezhetett Akira, mikor le Kira-chanoztam. Na, tessék, már megint eszembe jutott. –Csak nem elfelejtettél elhívni valakit?

-Eltaláltad. Senkit nem kérdeztem meg.- sóhajtottam. Akira se hívott meg. De ez nem is lehetséges, hiszen mind a ketten fiúk vagyunk. Hogy nézne már ki, ha együtt mentünk volna.

-Oh, értem.- váltott komolyabb hangnemre. –Ha érdekel, én se hívtam senkit, így arra gondoltam mehetnénk együtt csajozni.- röhögte el a végét.

-Hülye.- mosolyodtam el én is. – Oké, akkor ott talizunk. Szia.

-Csáó.- köszönt el, majd letettük a telefont. Folytattam az elkezdett ötletemet, miszerint összedobok valamit.

   Végül nem főztem semmit. Helyette sütöttem. Anya kedvencét választottam, ami a vaníliapudingos brownie-torta meggyel. Régen nagyon sokat csináltuk anyuval. Szülinapjára mindig elkészítettem neki. Nagyon finom, és egyszerűen megunhatatlan. Nagyon finom csoki torta, bár nem a kinézetével hódít, de az íze kárpótol mindenért.

   Mire kész lettem vele már készülődhettem is a bálra. Nem öltöztem ki nagyon, hiszen Amerikába se csináltam magamból bazári majmot, így hát itt se fogok. Egy egyszerű farmert vettem fel, egy kék inggel és a kék tornacsukámat. Nyakkendőt se kötöttem. A hajamat, egyszerűen csak összeborzoltam. Miután kész lettem mindennek elindultam a suli felé.

   A sulihoz érve láttam Daisukét Kisével az épületbe igyekezni. Lehet, hogy gyerekes húzás volt, de elbújtam egy fa mögé és ott vártam, míg be nem érnek. Nem akartam egyikkel se találkozni. 

-BÚ!- kiáltott rám valaki.

-VÁÁÁÁ!- üvöltöttem fel, miközben ugrottam egy nagyot. A hátam mögött nevetés csendült fel. Megfordulva egy hasát szorongató, összegörnyedt testű Hirot pillantottam meg.

-Köszi.- néztem rá mérgesen.

-Szívesen, bármikor!- azt mindjárt gondoltam. -Ideje bemenni, nem gondolod?

-De, igen. Menjünk.

   Többet nem is beszéltünk. A tornaterembe mentünk, ahol már voltak egy páran, de Akirát nem láttam sehol. Nagyon szomorú lettem. Reméltem, hogy már itt lesz, hiszen a kosárcsapat minden tagja a helységben volt.

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte mindenki egy emberként néz a bejárat felé. Nem tudtam, mi lehet olyan érdekes, ezért én is arra figyeltem. A látvány szívbe markoló volt.

   Akira és egy vörös hajú lány sétált be a terembe. Fájt a szívem Akirát mással látni, de azt el kellett ismernem, hogy nagyon jól néztek ki együtt. Igazi álompár kinézetet nyújtottak. Ekkor eszembe jutott valami.

   Ha ezzel a lánnyal jött, akkor lehet, hogy járnak. Ha együtt vannak, miért feküdt le velem? Vagy egyáltalán mi volt az a Kise féle jelenet az öltőbe? Én már semmit nem tudok.

   Szomorúságomat már nem nagyon tudtam eltitkolni. Hiro tekintete tele volt kérdéssel. Nem értette, hogy mi bajom lett hirtelen. Nem is akartam neki elmondani, hogy szerelmes vagyok egy fiúba. Lehet, hogy a barátom, de mit szólna, ha elmondanám neki. Talán undorodna tőlem.

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenki elcsendesül, és az igazgató kezd el beszélni. Nem igazán figyeltem rá. Egyszerűen nem érdekelt a mondandója. Legszívesebben már most haza mennék, de Hirora való tekintettel mégis csak maradok. Nem akarom magára hagyni, és megbántani.

   Mikor megvolt a nagy beszéd, elindították a zenét. Szinte minden pár a tornaterem közepe felé indult. Akira és bájos partnere is elkezdett táncikálni. Ahogy elnéztem Mr. Mogorvának nem volt sok kedve hozzá. A csaj meg csak úgy húzta maga után. Egy igen lassú számra kezdetek el lépegetni.  Egyszer csak a csaj közelebb kezdett hajolni Hozzá. Erre már nem voltam kíváncsi, hisz már épp eléggé fájt a szívem. Nem kell nekem látnom, hogy hogyan csókolóznak.

   Szóltam Hironak, hogy lelépek kicsit, mikor nyugtázta, hogy rendben, fogtam magam és a tető felé vettem az irányt. A tetőre felérve sírni lett volna kedvem, de nem tettem. Szomorú voltam, és megbántott. Miért nem mondta tegnap este, hogy barátnője van? Akkor nem feküdtem volna le vele, és könnyebb lenne elfelejtenem Őt.

   Talán el kellene mennem a szünetben Leohoz. Ott kiheverhetem Akirát, és a viszonzatlan szerelmet. Talán...

   Hirtelen azt vettem észre, hogy valaki hátulról átkarol. Nagyon megijedtem, mert nem láttam ki a támadóm.

-Nem mozogj!- adta ki a parancsot, a fülembe suttogva. -Elrontod a pillanatot!

-A-Akira?- mit keres Ő itt? Neki nem kellene itt lennie.

-Nem drága, a Mikulás jött el személyesen hozzád. Hn.

-És milyen ajándékot hozott nekem?- ha már szórakozik, csináljuk rendesen.

-Jó kisfiú voltál?- na, ezzel megfogott.

-Nem tudom, talán, de ezt neked jobban kéne tudnod.- adtam választ.

-Ne szemtelenkedj, mert a végén megbüntetlek!- azt szeretném én látni.

-Azzal talán még jobban is járnék, mit az ajándékkal…

-Majd meglátod! Hn!- azzal maga felé fordított, és megcsókolt. Kijelenthetem, hogy most már semmit nem értek. Istenien csókol. Imádom, ahogy a puha ajka az enyémhez ér. Ha egyszer megízleled nehéz róla leállni.

-Táncoljunk!- hirtelen nem tudtam eldönteni mit is mondott, mert még a csók hatása alatt álltam.

-Itt?

-Miért ne? Innen is lehet hallani a zenét.- felállt, majd a kezét nyújtotta -Szabad egy táncra?- Ezen elmosolyodtam, és megfogtam a felém nyújtott kezét.

   A tesi teremből felhallatszódott a zene. Valami lassú szám, de nem volt éppen lényeges. A táncunk egyáltalán nem volt annak nevezhető. Inkább csak billegtünk, és aprókat lépkedtünk.  A kezem a nyaka körül volt, míg az övé a derekamon pihent. Jó pár számot áttáncoltunk, mikor Akira a fejét a vállamra hajtotta. Nem kényelmetlen ez neki? Hiszen jóval magasabb, mint én.

-Miért mentél el tegnap este?- csúszott ki a kérdés a számon. Nem tudom, miért kérdeztem meg. Nincs jogom hozzá, de úgy éreztem tudnom, kell.

-Nem akartam zavarni az álmodat.- tudtam, hogy hazudik, de bele mentem a játékába. Egyszer talán majd megtudom az igazat.

-De nem zavartál volna.- néztem határozottan a szemébe.

-Talán legközelebb maradok.