6. fejezet 2/1

Akira

   Már két hete tanítom Vigyorit. Holnap után meg itt van a tavaszi bál, utána meg a tavaszi szünet, amikor kiutazunk Amerikába a tavaszi kupa döntőjére. Mint eddig, idén is mi fogunk győzni. Tavaly is simán lenyomtuk a kintieket, idén sem lesz másképp. Már előre várom a küzdelmünket.

   Szerencsémre nem kell sokat görcsölnöm azzal, hogy Vigyori megértse a feladatokat, így elég sokat javult az átlaga. A tervemmel is szépen haladok. Sokszor okoztam félreérthető helyzeteket, amibe teljesen belepirult. Egyszer volt olyan, hogy majdnem megcsókoltam, de elfordította a fejét. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól az állandó tapizásomhoz.

   A két hét alatt sokszor éreztem késztetést, hogy lerajzoljak egy bizonyos személyt. Több tucat mű elkészült. Magam sem értem, hogy mitől van ez így. Valami biztosan megtámadta az ép eszemet.

   Mondtam a többieknek, hogy ma megtartjuk az edzést. Vigyorival is beszéltem, hogy várjon meg az öltözőnél, hogy együtt menjünk a könyvtárba. Megint lefárasztottam a csapatot, de arra még volt erejük, hogy fénysebességgel lelépjenek. Én még dobálgattam egy párat.

   Kb. negyed órát lehettem ott, mikor én is az öltözőbe mentem. Fél úton járhattam, amikor Vigyori rohant felém. Észre sem vett, így belém ütközött. Könnyes volt a szeme. Mi történhetett, amiről nem tudok? Mert van egy olyan érzésem, hogy közöm van ahhoz a dologhoz. Hn.

-Mi a baj?- kérdeztem most tényleg aggódva.

-Semmi…- válaszolta nyöszörögve.

-Ha semmi lenne, akkor nem vágnál ilyen arcot. Inkább menj előre a könyvtárba, ott majd beszélünk!- mondtam neki, majd fogta magát és elment.

   Beléptem az öltözőbe. Csak Kise volt ott. Az arca kipirulva és a levegőt is szaporán vette.

-Mit csináltál?- tértem a lényegre.

-Te is jókor érsz ide!- morgott. Ez nem tetszik. Nagyon nem! –Amúgy, ha tudni szeretnéd, hiányom volt.- Fasza, már csak ez hiányzott! Tuti félreértette Yuki.

   Nem szóltam Kiséhez, gyorsan átöltöztem, és mentem is a könyvtárba. Szerencsére Szöszi ott volt. Ezt, muszáj tisztáznom vele. Épp a könyvtárossal beszélt, mikor odaértem. Karon ragadtam és elvonszoltam a helyünkre. Leültettem az egyik székre, én pedig mellé ültem.

-Mond el, mi bajod volt az öltözőnél!- kezdtem bele egyenesen a közepébe.

-Mint mondtam már: semmi!- válaszolta, közben rám se nézett.

-Ne várd, hogy el is higgyem! Szóval, légy szíves mondd el!- a második mondatom kérésnek hallatszott. Közben a kezemet rátettem a hátára, mire megremegett egy kicsit.

-Jól van, elmondom! Nem kell tovább tanítanod japánul, mert már tudok!- hee? Nem ezt vártam, de haladás.

-Tudom, hogy tudsz japánul.- mondtam egy kis szünet után. Biztos, hogy kiakadt, de ez van, ezt kell szeretni.

-Mégis mióta tudod? Bár téged ismerve nem kéne ezen meglepődnöm.- mondta morgolódva. Hn… ez új. Mikor váltott megint kiskutya üzemmódba? Először ugat, most meg morog. Mi lesz még itt?

-Egy kis késéssel, de rájöttem, mikor le Kira-chanoztál. És most mondd el, hogy mi volt az öltözőnél! Hn!

-Látom, nem adod fel! Amúgy csak szimpla magánéleti probléma!- ezt a nyugodtságot már! Nem áll jól neked az én szerepem.

-Kisére célzol?- nem igaz már, hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőle! Hn!

   Nem mondott rá semmit, de mintha egy pillanatra elszomorodott volna. Utána visszavette azt a „nem érdekel engem semmi” álarcát. Sóhajtottam egyet, majd hozzákezdtem.

-Figyelj! Kise és köztem nincs semmi. Azt leszámítva, hogy egy jó ideje belém van esve.

-És ezt nekem feltétlenül tudnom kellett?- kérdezte, még mindig nyugodt arccal.

   Azt a jó kurva… Itt elpattant valami… éreztem. Megragadtam a vállánál, magam felé fordítottam és az egyik kezemmel az állához nyúltam. Odahúztam és megcsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy mit csináltam. Egyszerűen késztetést éreztem, hogy megtegyem. Meglepett a reakciója, mert pár másodpercen belül visszacsókolt. Ekkor jött meg a józan eszem. Mégis mi a francot művelek én itt? De egyszerűen nem tudom abbahagyni. Talán még jobban is csókol, mint Kise. De csak talán. Mi ez az íz? Eper? Ne már, komolyan ki fogok készülni ettől az idiótától. Olyan édes íze van! Közben a karjait a nyakam köré fonta, én meg a hátán és a derekán pihentettem a kezem.

   Hirtelen megszólalt a telefonja. Ijedten húzódott el tőlem, majd felvette.

-Mesélj!- kezdte lihegve. Hn… cuki. Jesszus mire gondolok már? Jobb lesz elmenni a dokihoz kivizsgálásra. –Semmi. Leo, semmi.- Ki az a Leo? És mért érdekel ez engem?

   Gondolataim közepette a padlót fixíroztam. Fogalmam sincs, hogy miért csókoltam meg Vigyorit. Talán, de tényleg csak talán, mintha éreznék valamit. Ebben viszont nem vagyok teljesen biztos.

-Nem vagyok AZ!- hiába mondta halkan, meghallottam.

   Csendben elővettem egy papírt és egy tollat, majd hagytam egy üzenetet Vigyorinak. Amíg el volt foglalva a telefonálással, addig leléptem a könyvtárból. Ki kell szellőztetnem a fejem a történtek után. Egyenesen hazafelé vettem az irányt. Út közben zenét hallgattam, így kikapcsoltam a körülöttem lévő világot. Gondolataim egész végig Vigyori és a csókunk körül forogtak.

   Van vagy két hete, hogy vettem egy üveg szakét. A konyhából vittem fel egy poharat, de három pohár után rájöttem, hogy egyáltalán nincs rá szükségem. Mire a végére értem, éreztem magamon, hogy egy kicsikét megártott. Elmentem zuhanyozni, de a hideg víz sem segített kiverni a fejemből azt a jelenetet.

   Miért pont egy fiúnak kellett ilyen érzéseket kiváltania belőlem? Miért pont Ő? Miért nem Kise? Olyan sok a miért, de válasz viszont sehol. Bár azt be kell vallanom, hogy piszok szép a szeme. Na tessék! Komolyan nem vagyok normális. Jobb lesz, ha lefekszek aludni, és megszabadulok egy kis időre tőle.