4. fejezet 2/2

Akira

   Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Még szerencse, hogy egy lassú számot állítottam be, mert máskülönben a falhoz vágtam volna.

-Kapcsold már ki!- morgott Kise, mikor már majdnem egy perce szólt a dal.

-Mért? Én szeretem, amúgy meg ideje lenne felkelni! Hn!

-Csak még öt percet kérek!- mondta és még jobban bújt hozzám.

-Nem, nincs még öt perc! Hn!- azzal le is löktem magamról. Kimásztam az ágyból és bestartoltam a fürdőmbe. Magamra zártam az ajtót, hogy biztosan elkészüljek időben és nem más dolgot csináljak, illetve csináljunk.

   Ruhát elfelejtettem behozni magammal, de van akkora szerencsém, hogy a fürdő és a gardróbom között van egy amolyan titkos ajtó. Így sikeresen fel tudtam öltözni. Eléggé sötét hangulatom volt, ezért egy fekete csőgatyát, egy fekete rövid ujjú inget és a fekete tornacsukámat vettem fel. Mellé még kikészítettem a fekete bőrdzsekimet is. A hajamat kivasaltam, majd olyan rock sztárosan kisminkeltem magam. Nem kell olyan nagyon durvára gondolni, csak olyan Reitásra, mint a the GazettE-ből. A fülbevalóimat is beraktam, ami nem volt azért kevés. Felraktam még 1-2 nyakláncot, karkötőt és gyűrűt. Ehhez a reggeli folyamathoz kellett némi idő, de azért nem sok. Kb. 45 perc alatt készen is voltam. Hn! Beleszerettem magamba, annyira jól nézek ki!

   Mikor kimentem a fürdőből, Kise már nem volt bent a szobámban. Bazinagy szerencséje volt, mert ha még az ágyban találtam volna, biztos nem úszta volna meg a hideg vizes ébresztést. Hn! Felkaptam a táskámat, és lementem a konyhába. Kise és anya már ott voltak és kajáltak.

-Jó reggelt!- köszöntem, mikor beléptem, majd nyomtam egy puszit anya arcára.

-Neked is!- mondta anya. Kise csak tömte magába a kaját, de amikor felnézett, majdnem megfulladt a szerencsétlenje.

-Azt a kurva!- nyögte ki két köhögés között.

-Mi van?- kérdeztem értetlen fejet vágva.

-Olyan kibaszott jól nézel ki!

-Na, de Kise! Kérlek, hanyagold ezeket a megnyilvánulásaidat!

-Oké, bocsánat! Nem lesz több ilyen, Ayame!

-Remélem is! Akira, te nem jössz reggelizni?

-Kihagyom, mert nem vagyok éhes, de azért viszek almát, hogy megnyugodj!- nem szereti anya, ha nem eszek suli előtt, de ez van. Kivettem a gyümis kosárból egy almát és indulni készültem. Elvettem a motorom kulcsát a pultról.

-Engem is elviszel?- kérdezte Kise kiskutya szemekkel.  Hát öregem, ez most rohadtul nem jött be.

-Nem, na sziasztok! Hn!- azzal le is léptem, de még előtte felkaptam a napszemüvegem, ami persze fekete. Hn!

   Kihajtottam a garázsból, és a suli felé vettem az irányt. Kisebb kerülővel mentem, mert nem akartam túl hamar beérni. Imádok motorozni! Ez a másik szenvedélyem a rajz után, amiért élek.

   20 perc alatt be is értem. A motromat leparkoltam a saját helyemen, mert ugye nekem, mint az iskola legjobb tanulójának, ez is kijár. Sokan vannak, akik utálnak ezért, meg vannak olyanok is, akik irigykednek. Engem nagyon nem izgat, hogy ki, mit mond rólam. Nekem van mindenem, mert megtehetem. Hn!

   Amikor végigmentem az udvaron, a folyosókon, szinte mindenki megbámult. A csajok a nyálukat csorgatták, vagy dobálták össze-vissza a hajukat, csak azért, hogy észrevegyem őket. Pff, micsoda szánalmas libák, csak sajnálni tudom őket.

   Beléptem a terembe. Minden szem engem figyelt, hát volt is miért. Hn. Utam az ablak felőli helyemhez vezetett. Amíg oda nem értem, észre sem vettem Vigyorit. Hát ez meg? Lehányta egy szivárvány, vagy mi? Nekem még az a három szín is túl sok lett volna. Zöld csuka, kék gatya, sötét lila felső… És persze az elmaradhatatlan ezer wattos vigyora is megvolt. Hát ez remek. Most esett csak le, hogy órák után dolgom van ezzel az idiótával. Hn.

-Jó reggelt, Akira-kun!- köszönt angolul egy kis japán formalitással, mikor leültem mellé.

-Hn!- ennyi volt a válaszom.

   Az első óránk irodalom volt. Különösebb dolog nem történt, csak Kisét nyúzták már megint. Az óra többi részében valami verset elemeztünk. A tanár külön elmondott mindent angolul Yukinak. Röhögtem magamban a ritka szar kiejtésén. De várjunk csak! Mióta hívom én a keresztnevén Vigyorit? Komolyan kezdek megzakkanni! Hn… Ez így nem lesz jó!

   Az óra végén már kezdtem kicsit unni a folytonos vigyorgást. Hála az égnek kicsengettek és elsőként hagytam el a termet. Utam egyenesen a tetőre vezetett. Elővettem a táskámból a féltve őrzött Black Stones vaníliás cigimet. Rágyújtottam, közben azon gondolkoztam, miként fogom megleckéztetni Vigyorit.

   Mikor meghallottam a csengőt, elindultam a következő óráim helyszínére, ami művészet volt. Három teljes óra az idegesítő vigyor nélkül. Végre lesz egy kis nyugalmam. Beléptem a terembe és a saját állványomhoz mentem. Előkészítettem a szükséges eszközöket, miközben belépett a tanár pár diákkal együtt. A sejtelmem beigazolódott, ugyanis a drága modell szakosok közül jöttek egy páran, akiket művészeti alanynak használhattunk. Én Satsukit választottam, hagy legyen egy kis öröme, ha már annyira belém van zúgva. Még tavaly vallotta be az érzéseit a tavaszi bálon. Akkor össze is jöttem vele, „Miért ne?” alapon. Meg hát nem is néz ki rosszul a vörös, hosszú hajával és a zöld szemeivel. Három hónapig tartott a fellángolás, mert hát én nem vagyok híve a hosszú kapcsolatoknak. Szegény lány egy kicsikét kikészült, de ott voltam mindig mellette, ha segítségre szorult. Ennyi azért kijárt neki.

-Örülök, hogy engem választottál, Akira!- mondta nagy mosollyal az arcán.

-Hn!- válaszoltam egy kis félmosolyt erőltetve magamra. –Dobd le magad valamilyen pózba, és meg se moccanj!- adtam az utasítást, persze ezt kérésnek hallattam.

-Oké!- azzal leült a székre féloldalasan és keresztbe rakta a lábait. Hn, egész csinos…, de most a feladatra kell koncentrálnom!

   Szegény Satsukinak mind a három órát végig kellett ülnie mozdulatlanul. Biztos megunta már. Az óra vége előtt tíz perccel lettem kész. Megmutattam a tanárnak, aki elismerően vizsgálta a művem, majd sikerült bezsebelnem egy ötöst. Készítettem neki fekete kartonból egy keretet, majd aláírtam és odaadtam Satsukinak, aki nagyon megörült neki. Boldogan vitte magával, mire ki is csengettek.

   Ledöbbentem, amikor az ebédlőbe értem. Vigyori ott ült az asztalomnál. Kicseszettül felment bennem a pumpa. Mégis mit képzel már magáról, hogy csak úgy odaülhet az én asztalomhoz? Ide csak és kizárólag csapattagok ülhetnek le.

-Te mit keresel az asztalomnál?- kérdeztem egy kicsit hangosabban a kelleténél. Az egész ebédlőben nyomasztóan nagy csend lett. Leültem Kise mellé.

-Ideültem.- válaszolta mosolyogva. Komolyan mondom, egyszer letörlöm a képéről azt a vigyort.

-Senki nem hívott, így tovább is állhatnál!- mérgelődtem tovább.

-Ö… Akira, én mondtam, hogy üljön ide.- mondta félénken Kise.

-Mi van?- most totálisan kiakadtam. Nagyot csalódtam benned Kise Ryouta! Azt hitten, egy oldalon állunk.

-Kóstold meg és megtudod!- mondta megint és egy nagy adag curryt nyomott a számba. Az ízéről felismertem.

-Lehetett volna jobb is!- mondtam, miután sikerült lenyelnem a falatot. Ezt tuti, hogy Vigyori csinálta, csak azért mondtam azt, amit. Pedig isteni volt, de azért nekem is van büszkeségem.

   Csengőig még épp időben meg tudtam kajálni, utána, pedig mentem matekra. Az, az idióta meg jó párszor majdnem elaludt itt mellettem. Nem értem mi baja van a matekkal, én nagyon is szeretem. Óra közben egy párszor körbenézett, mintha keresne valakit. Tuti meghibbant attól a sok mosolygástól, vagy lehet, hogy a matektól. Különös képen nem nagyon izgat a dolog, de még sosem láttam olyan embert, aki képes lenni ennyit mosolyogni. Hn… Tud ez egyáltalán komoly lenni?

   Az óra végeztével együtt hagytuk el a termet és mentünk a könyvtárba. A folyosón elkapott egy olyan érzés, mintha figyelnének engem és Vigyorit. Biztos valaki csak szórakozik velem. Letudtam magamban ennyivel és koncentráltam a kis tervemre. Hn…