7. fejezet 2/2

Akira

   Elég furcsa álmom volt. Reggel ugyanis arra ébredtem, hogy iszonyatosan kényelmetlen az alsógatyám. Morogva kimásztam az ágyból és megindultam, hogy lehűtsem magam. Sajnos nem segített rajtam, így kénytelen voltam másképp könnyíteni magamon.

   Miután végeztem, felöltöztem. Nem volt kedvem kiöltözni, ezért maradtam a jól bevált összeállításnál. Lementem a konyhába kajálni. Egy üzenet fogadott a hűtőn:

„Ma este nem jövök haza, bent kell maradnom. Kaja a hűtőben. Puszi: Anya”

   Hát ez remek! Megint egyedül leszek itthon. Nem mintha félnék, vagy ilyesmi, de szerintem senki se szeret egymaga lenni. Aki igen, az tuti, hogy egy emós kis köcsög.

   A suliba érve nem találkoztam Vigyorival. Jobb is így. Órák után mentem a könyvtárba, mint eddig minden egyes alkalommal. Az eldugott kis helyünkön vártam rá vagy fél órát, hátha beesik az, az idióta. Végül villámcsapásként ért a felismerés, hogy egész nap nem is láttam az idegesítő vigyorát. Jól le is szidtam magam ezért, persze csak gondolatban. Elővettem a mobilom, majd felhívtam. Két csörgés után méltóztatta felvenni.

-Mesélj!- szólt bele.

-Inkább te meséld el, hogy merre voltál egész nap! Hn!- mondtam nyugodtságot erőltetve magamra.

-A-Akira?- dadogta. Nem baszd meg, csak a húsvéti nyuszi szórakozik veled!

-Kérdeztem valamit!- mondtam, közben kifelé indultam a könyvtárból.

-Itthon, meg a szomszédban.- válaszolta.

-És mi van a kötelezettségeddel? Attól, hogy holnap nincs tanítás, ma még igazán eltolhattad volna a segged!- itt már egy kicsit hallatszódott a hangomon, hogy mérges vagyok.

-Egy: nem tartozik rád, hogy mit csinálok! Kettő: ez téged miért is izgat?- gondoltam, hogy előbb vagy utóbb benne is felmegy a pumpa. És még neki áll feljebb!

-Szóval arra nem is gondoltál, hogy ÉN fáradtam azért, hogy bent maradhass a suliban? Örülnöd kéne, hogy megtettem ezt érted!- monológom közben elővettem egy szál cigit és rágyújtottam.

-Jó, bocs, tényleg fel kellett volna hívnom téged, hogy nem leszek ma a könyvtárban.

-Örülök, hogy így gondolod! De most mondj egy címet, és elviszem a leckét.- Beleszívtam a cigimbe egy utolsót, majd kifújtam. El is nyomtam. –Oké, 15 perc, és ott vagyok.- mondtam, majd letettem. Elraktam a zsebembe a telefonom és útnak indultam.

   Mivel ma gyalog mentem suliba, így Vigyorihoz is kénytelen voltam úgy menni. Jól gondoltam, kellett negyed óra, mire odaértem. Becsöngettem. Kis idő múlva nyílt is az ajtó.

-Szi…Szia!- ezzel meg mi lett? Szellemet látott?

-Hn!- válaszoltam köszönés képen. Ellépett az ajtótól, én meg bementem. Levettem a cipőm és már mentünk is felfelé. Bementünk az egyik ajtón. Hű, de kék itt minden! Ez biztos Vigyori szobája. Előszedte a cuccát, én meg leraktam elé az íróasztalra a füzeteket.

-Ez most komoly?- kérdezte, miután meglátta a mai anyagot.

-Jah! Mért, mit vártál?

-Hát nem ezt.

   Nyöszörögve neki kezdett a másolásnak. Jó volt nézni, ahogy szenved. Szétnéztem a szobában. Meg kell hagyni, jó ízlése van, de én nem tudnék egy ilyen helyen meglenni. Untam már nagyon a fejem. Elővettem a cigim és rágyújtottam. Tudom, hogy nem egészséges, meg mostanában többet szívok, de valahogy nem izgat a dolog. Legalább tudni fogom, hogy miben fogok meghalni.

-Ne bent füstölögj, inkább az erkélyen!

-Jéé, az is van?- egy ilyen nekem is jól jönne, mert anyum mindig leszedi a fejem, hogy olyan büdös bagó szag van bent.

-Azért szökőkutat ne várj!- mondta, mikor kifelé vettem az irányt.

-Hn!- még jó, hogy szólt a szökőkút miatt, mert a képzeleteimben már megjelent, hogy egy olyan kilátás fog várni.

-A hamutartót az ajtó mellett megtalálod!- hallottam bentről.

-Te is cigizel?- kérdeztem. Kicsit furcsa lenne.

-Nem, de az apám igen. Miatta van kirakva.

-Ahha- kiültem, a hátam, pedig a korlátnak támasztottam.

   Két szálat pusztítottam el kb. negyed óra alatt. Igazán le kéne szoknom róla, de nem megy. Jól elmerültem a gondolataimban, mert nem vettem észre, hogy Vigyori kijött. Leült mellém, és a képembe nyomott egy füzetet.

-Nem értem! Segíts!- nyögte.

   Jobban szemügyre vettem az ábrát, mert elsőre azt hittem, hogy egy matek feladat volt. Aztán persze elkezdtem nevetni, mikor rájöttem, hogy mi az.

-Mi olyan vicces?

-Semmi, csak az van, hogy ezt neked nem is kell értened!. Hn.- válaszoltam.

-Miért, mi ez?- kérdezte újból.

-Ez egy új stratégia a tavaszi bajnokságra.- válaszoltam még mindig mosolyogva.

-Oh, értem.- nem hiszem, hogy értenéd te ezt.

-Hn.- feltápászkodtam. Mert már eléggé fájt a seggem sok üléstől.

-Most… elmész?- kérdezte ijedten. Mi lett már vele?

-Ja, szándékomban állt, vagy van még valami, amit nem értesz?

-Nem, mindent értek.- itt valami nincs rendben. Nem szokott így viselkedni.

-Hova lett az a fene nagy mosoly az arcodról? Mi baj van?- mintha tényleg érdekelne, hogy mi van vele.

-Elhagytam tegnap a könyvtárban.- válaszolta.

-Akkor visszaszerzem.- mondtam sunyi mosollyal az arcomon, közben odaléptem hozzá, és megcsókoltam.

   Mit csinálok?

7. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel nagyon rosszul éreztem magam. Nem voltam beteg, inkább Akira miatt éreztem így magam. Vajon megemlíti-e a történteket, vagy nem is szól hozzám. Szégyelltem magam rendesen, attól függetlenül, hogy Ő kezdeményezet.

-Apa- mentem le a konyhába, ahol apám ült egy bögre kávé mellett, az újságot olvasva.

-Mondjad!- még csak rám se nézett.

-Ma nem megyek suliba.- közöltem vele a tényeket.

-Nem értem, hiszen eddig soha nem hiányoztál, és nem is nézel ki betegnek.- mért végig, miközben a homlokát ráncolta.

-Tudom, de most nem akarok menni. Holnap meg úgyse lesz tanítás a tavaszi bál vagy mi miatt- érveltem.

-Rendben. Te tudod, hogy mit csinálsz?- felállt az asztaltól, elköszönt, majd elment dolgozni.

   Mostanság nem olyan jó a viszonyunk, mint régen. Mindig is anya volt az összetartó kapocs, és most hogy már nem él, így nincs, ami együtt tartson minket. Már szinte alig beszélünk. Megváltozott itt, és én is.

   Egyedül maradtam a gondolataimmal, amik Okazaki Akira körül forogtak. Hogy eltereljem őket, elkezdtem kitakarítani a házat, amivel sajnálatomra nagyon gyorsan végeztem, és még alig múlt tizenegy óra.

   A nap többi részét főzéssel és sütéssel ütöttem el.  Olyan sok sütit készítettem, hogy vittem át a szomszédba is.

   A szomszédunk egy kedves, idős hölgy, aki mindig fiacskámnak hív. Több mint két órát voltam nála, mert végig kellett hallgatnom az élet történetét, amit már harmadjára mesélt el nekem, mióta itt élünk.

   Ha nem a régi szép időkről beszél, akkor az unokáját fényezi. Állítása szerint az unokája velem egykorú, és egy suliba is járunk, de a nevét az soha nem említi. Mindig csak az „én drágámnak”, vagy „aranyomnak” hívja. Szegény srác.

   A lakásunkba visszaérve telefonom csörgése fogadott. Gyorsan felmentem az emeletre, majd felvettem, meg se nézve ki a hívó.

-Mesélj- szóltam bele.

-Inkább te meséld el, hogy hol a picsába voltál egész nap? Hn!- vont kérdőre egy nagyon nyugodt és ismerős hang.

-A-Akira?- dadogtam. Nagyon meglepődtem, hiszen még soha nem hívott fel.

-Kérdeztem valamit!- lehet, hogy a hangja nyugodt, de biztos vagyok benne, hogy belül egy robbanásra kész vulkán.

-Itthon, meg a szomszédba.- válaszoltam végre a kérdésére.

-És mi van a kötelezettségeiddel? Attól, hogy holnap nincs tanítás, ma még igazán eltolhattad volna a seggedet!- tényleg mindjárt robban.

-Egy: nem tartozik rád, mit csinálok. Kettő: ez téged miért is izgat?- én se voltam már nyugodt. Mit szól bele mindig abba, amit csinálok? Oké, hogy én AZT érzem iránta, de Ő egy Vigyorgó Idiótának tart. Nem értem ez egész pasit. Kész ellentmondás.

-Szóval arra nem is gondoltál, hogy ÉN fáradtam azért, hogy bent maradhass a suliban? Örülnöd kéne, hogy megtettem ezt érted!- igaza volt. Egy hálátlan hülyegyerek vagyok.

-Jó, bocs. Tényleg fel kellett volna hívnom téged, hogy nem leszek ma a könyvtárba.

-Örülök, hogy így gondolod! De most mondj egy címet és elviszem a leckét!- hee? Ennek most mi baja? Gyorsan ledaráltam neki a címemet, amit nem akartam vele közölni. Mikre képes a szerelem? –Oké, 15 perc és ott vagyok!- majd letette.

-Úr Isten! Mit műveltem?- tettem fel hangosan a kérdést. Választ persze nem kaptam.

   Talán, ha negyed óra telt el, mikor csöngettek. Lassan, mintha a kivégzésemre mennék, vánszorogtam el az ajtóig. Remegő kézzel nyúltam a kilincs felé, majd tártam ki azt.

-Szi-szia!- dadogtam. Úgy tűnik, már csak ez megy nekem, ha vele beszélek.

-Hn- hát ez tartalmas köszönés, az biztos. Félre álltam, és beengedtem, majd felvezettem a szobámba. Előkaptam a dolgaimat, Ő meg az asztalra rakta a füzeteit.

-Ez most komoly?- nyöszörögtem a mennyiség láttán.

-Jah! Miért mit vártál?- kevesebbet, az biztos.

-Hát nem ezt- folytattam a nyavalygást. Kellett nekem ma itthon maradnom. Soha többé nem lesz ilyen. Neki kezdtem a másolásnak, amikor cigi szagát éreztem.

-Ne bent füstölj, inkább az erkélyen!- szóltam rá.

-Jééé! Az is van?- én hallottam rosszul, vagy tényleg gúnyt éreztem a hangjában?

-Azért szökőkutat ne várj!- gúnyolódtam én is.

-Hn!- reagálta le a beszólásom.

-A hamutartót az ajtó mellett találod- szóltam még utána.

-Te is cigizel?- érdeklődőt.

-Nem, de az apám igen. Miatta van kirakva.- hátha meglátogat. Nagyon ritka az olyan, hogy bejöjjön a szobámba.

-Ahha.

   Míg Ő kint pöfékelt, addig én másolgattam. Nagyon zavarba voltam, azért, mert a szobámba volt. Hisz ki tudja, milyen következtetést von le belőle.

   Az irodalommal már kész voltam, és a matekot kezdtem el. Mikor hajtottam, egy igen furcsa ábrát láttam a lapon. Nem nagyon tudtam, hogy mi az, ezért kimentem Okoskához.

-Nem értem! Segíts!- nyomtam a képébe a füzetet. Nézte egy darabig, majd elkezdett nevetni. Várjunk csak….nevetett? Olyan másabb így az arca, sokkal cukibb, és nem olyan ijesztő. Többet kéne mosolyognia.

-Mi olyan vicces?- kérdeztem azért rá, hisz nem találok ebben a szituban semmi nevetségeset.

-Semmi, csak az van, hogy ezt neked nem is kell értened! Hn!- most hülyének titulált?

-Miért, mi ez?- talán az ábrával van valami?

-Ez egy új stratégia a tavaszi bajnokságra- válaszolta, és még mindig mosolygott. Ooolyan szexi.

-Oh, értem- örültem, mert mégse nézett hülyének, vagy lehet hogy mégis, hiszen nem tudtam megkülönböztetni azt az izét a matek feladattól. –Akkor befejeztem.

-Hn.- mondta, miközben felállt.

-Most…elmész?- ijedtem meg, és amilyen idióta vagyok megint, hangosan mondtam ki a gondolatomat.

-Ja, szándékomban állt, vagy van még valami, amit nem értesz?- tudakolta én meg elszomorodtam.

-Nem, mindent értek.- kerültem a tekintetét, egyenesen a földet fixíroztam.

-Hova lett az a fene nagy mosoly az arcodról? Mi baj van?- lehet, hogy megkérdezte, de az arcáról csak a közönyt lehet leolvasni.

-Elhagytam tegnap a könyvtárba.- néztem rá határozottan.

-Akkor visszaszerzem!- sunyin elmosolyodott, majd hozzám lépett, és mint tegnap, most is megcsókolt.

   Mit művelsz Akira?

6. fejezet 2/2

Yuki

   Már két hete szenvedek kínzóm keze által, vagyis inkább az esze által. Mázlim van, hogy gyorsan tanulok, és így javul az átlagom. A legjobban a japán órákat nem csipázom, azokat gyorsan megunom. Nem tudom, hogy mennyire esett le neki, hogy tudom, amit „tanít”.

   Egyik ilyen tanulós napon, majdnem megcsókolt. Én totál zavarba jöttem és elfordultam, pedig nagyon is akartam, de helyette játszottam a félős nyuszit.

   A másik dolog, ami folytonos pirulásra késztetett, az, az állandó tapizása volt. Hol átölelt, hol rátette a kezét az enyémre, vagy a hátamra. Én meg csak remegni tudtam. Utálom, hogy ilyen reakciókat vált ki belőlem. Ezek a megnyilvánulásai ráébresztettek az érzéseimre. Egy ideig magamnak sem vallottam be, de fülig beleszerettem Mr. Mogorvába.

   Ebben a két hétben Hiroval is barátok lettünk. Ő az egyetlen a könyvtáros nőn kívül, aki tudja, hogy tudok japánul.

   Daisukéval szemben még mindig nem múlt el a rossz érzésem. Talán félek tőle, de magam sem tudom, mit érzek. Még mindig érzem, hogy valaki követ. Ezt az érzést kapcsolom, a tegnap, az ágyamon talált rózsával. Rettenetesen kiborított, hogy valaki járt a szobámban, és szerintem nem ez volt az első alkalom. A tegnapi napomra rá is nyomta a bélyeget a reggeli felfedezésem. Akirának is feltűnt, de elővette a gúnyos énjét. Nesze neked szerelem.

   Ma edzése volt, így az öltözők előtt kellett megvárnom. Azt mondta, hogy együtt menjünk a könyvtárba.

   Az öltözőkhöz érve nyögésszerű hangokat hallottam. Azt hittem, valakinek valami baja esett, ezért benyitottam a helységbe, és megpillantottam Kise fejét. Semmi mást nem láttam az elválasztó faltól, csak a hátravetett fejét, és rajta az élvezetet. Megdöbbentem, hiszen neki kosáredzése lenne Akirával. Helyette itt élvezkedik. Vajon van vele valaki?

-Akira!- amint kimondta partnere nevét, elélvezett. Most megkaptam a választ a kérdésemre, Akirával van. A tudat, hogy azok ketten együtt vannak, valamit elindított bennem. Fogtam magam, és ott, ahol bejöttem, le is léptem.

   A nagy rohanásban nem vettem észre az előttem állót, így szépen neki mentem. Az illatáról rögtön felismertem, de az lehetetlen, hogy Ő itt legyen. Neki Kisével kellene lennie. Mégis mi folyik itt?

-Mi a baj?- kérdezte, és ami egyszer se történt meg, aggódó volt a hangja. Jó érzés volt, hogy végre láttam valami érzést az arcán.

-Semmi.- nyöszörögtem, majd letöröltem a kicsorduló könnyeket.

-Ha semmi lenne, akkor nem vágnál ilyen arcot. Inkább menj előre a könyvtárba, ott majd beszélünk.- adta az utasítást. Rá se nézve rohantam el mellette, a törzshelyünk felé.

   A könyvtárban Nakagawa kisasszonyhoz mentem. Lehet, hogy több mint harminc éves, de jót lehet vele beszélgetni. Epret is kaptam tőle. Nyami, a kedvencem.

   Talán, ha tíz percet voltam ott, mikor Akirát láttam beviharozni. Nem szólt egy szót se, hanem megfogta a csuklómat és húzni kezdett hátra. Szépen „levágott” az egyik székre és mellém ült.

-Mond el, mi volt az öltözőnél!- csapott bele a lecsóba.

-Mint mondtam már: semmi.- erősen szuggeráltam az asztal lapját.

-Ne várd, hogy el is higgyem! Szóval, légy szíves mondd el!- jé, kérni is tud! A keze a hátamra vándorolt, aminek a hatására összerezzentem. Valamit ki kell találnom. Nem mondhatom el neki, hogy beleszerettem egy fiúba, aki nem mellesleg ő maga.

-Jó, elmondom-, határoztam el magam, majd japánul folytattam. –nem kell tovább tanítanod japánul, mert már tudok.

-Tudom, hogy tudsz japánul!- oké, most én lepődtem meg. Akira kész rejtély.

-Mégis mióta tudod? Bár téged ismerve, nem kéne meglepődnöm.- morogtam.

-Egy kis késéssel, de rájöttem, mikor le Kira-chanoztál. És most mondd el, hogy mi volt az öltözőnél! Hn!- sejtettem, hogy lebuktattam magam, de Ő miért nem mondta el az igazgatónak. Kikészít ez a srác. –és most mond meg, hogy mi volt az öltözőnél. Hn!- addig álljál fél lábon étel nélkül. Ezt nem fogod kihúzni belőlem, hiába az a cuki pillantásod.

-Látom, nem adod fel! Amúgy csak szimpla magánéleti probléma.- nem fogok kiakadni, nem fogok kiakadni, de ha továbbra is így néz rám, akkor kifogok.

-Kisére célzol?- hát persze, hogy rá, de nem fogom kimondani.

   Szomorú lettem, ahogy eszembe jutott, hogy mit láttam. Vajon együtt vannak? Gyorsan eltüntettem a szomorúságot az arcomról, és ismét a közömbös álarcomat mutattam neki.

-Figyelj! Kise és köztem nincs semmi! Azt leszámítva, hogy jó ideje belém van esve.- Ez nem lehet igaz! Ennyire még nem örültem semminek. Hülyén nézne ki, ha a nyakába ugranék? Határozottan igen.

-Ezt nekem feltétlenül tudnom kell?- ideges vagyok, de neki csak a nyugodt arcomat mutattam. Nem kell neki tudnia mennyire, örülök, hogy nincsenek együtt.

   Ahogy ránéztem, vettem észre, hogy bizony nagyon felidegesítettem. A hatás sem maradt el. Megfogta a vállamat, majd maga felé fordította az arcom, és olyat tett, amit nem akartam elhinni. Megcsókolt. Sokáig lefagyva álltam, miközben Akira sikertelenül ostromolta az ajkaimat, majd észbe kapva, visszacsókoltam. Ilyen lehetőséget kár lett volna kihagyni. Fenomenális érzés volt, ahogy faltuk egymás ajkait. Nem is tudtam, hogy ilyen jó fiúval smárolni, vagy ez csak az én Kira-chanom miatt van? Választ nem kaptam, de most nem is számított. Csak Ő és az ajkai voltak azok.

   Ebből az eufórikus állapotból telefonom csörgése szakított ki. Megijedtem a hangjától, és Akira reakciójától is féltem. Hisz nem tudom, mit fog szólni arról, amit az előbb csináltunk. Nem akartam megvárni a reakcióját, ezért elléptem tőle, majd felvettem a telefont.

-Mesélj!- szóltam bele lihegve.

-Mi történt Yuki?- faggatott mindjárt Leo. Soha nem tudtam előle elrejteni az érzéseimet. Szinte már hamarabb megmondta, mit érzek, mint ahogy én rájöttem volna.

-Semmi Leo, semmi.- közben Mr. Mogorvára néztem, aki csak egy helyben állt és rám se nézett. Rettentő szomorú lettem. Miért nem néz rám? Hiszen Ő csókolt meg. Fújtam egy nagyot a telefonba. Mérges voltam, de hogy kire, azt nem tudtam.

-Jah, szomorú és mérges is vagy. Gondolom szerelmes is.- röhögött a telóba.

-Nem vagyok AZ!- nem mertem kimondani, hogy szerelmes, mert nem tudtam, mennyire jó Akira füle.

-Ha te mondod-, hagyta rá. –Figyu, akkor visszajössz a szünetbe?- az elmúlt hetekben szinte minden nap felhívott, hogy megkérdezze.

-Nem hiszem Leo. Talán el kéne mennem Amerikába.- hátranéztem Akirára, de már nem volt ott. –Bocs haver, most mennem kell!- azzal letettem a telefont.

   Vajon miért hagyott itt? Gyorsan szétnéztem, de nem láttam sehol. Az asztalhoz visszaérve vettem észre egy papírlapot a táskámon. Gondolom Ő hagyta itt.

„Leléptem, majd holnap folytatjuk a tanulást!”

-Akira!- suttogtam erőtlenül.

6. fejezet 2/1

Akira

   Már két hete tanítom Vigyorit. Holnap után meg itt van a tavaszi bál, utána meg a tavaszi szünet, amikor kiutazunk Amerikába a tavaszi kupa döntőjére. Mint eddig, idén is mi fogunk győzni. Tavaly is simán lenyomtuk a kintieket, idén sem lesz másképp. Már előre várom a küzdelmünket.

   Szerencsémre nem kell sokat görcsölnöm azzal, hogy Vigyori megértse a feladatokat, így elég sokat javult az átlaga. A tervemmel is szépen haladok. Sokszor okoztam félreérthető helyzeteket, amibe teljesen belepirult. Egyszer volt olyan, hogy majdnem megcsókoltam, de elfordította a fejét. Kíváncsi vagyok, hogy mit szól az állandó tapizásomhoz.

   A két hét alatt sokszor éreztem késztetést, hogy lerajzoljak egy bizonyos személyt. Több tucat mű elkészült. Magam sem értem, hogy mitől van ez így. Valami biztosan megtámadta az ép eszemet.

   Mondtam a többieknek, hogy ma megtartjuk az edzést. Vigyorival is beszéltem, hogy várjon meg az öltözőnél, hogy együtt menjünk a könyvtárba. Megint lefárasztottam a csapatot, de arra még volt erejük, hogy fénysebességgel lelépjenek. Én még dobálgattam egy párat.

   Kb. negyed órát lehettem ott, mikor én is az öltözőbe mentem. Fél úton járhattam, amikor Vigyori rohant felém. Észre sem vett, így belém ütközött. Könnyes volt a szeme. Mi történhetett, amiről nem tudok? Mert van egy olyan érzésem, hogy közöm van ahhoz a dologhoz. Hn.

-Mi a baj?- kérdeztem most tényleg aggódva.

-Semmi…- válaszolta nyöszörögve.

-Ha semmi lenne, akkor nem vágnál ilyen arcot. Inkább menj előre a könyvtárba, ott majd beszélünk!- mondtam neki, majd fogta magát és elment.

   Beléptem az öltözőbe. Csak Kise volt ott. Az arca kipirulva és a levegőt is szaporán vette.

-Mit csináltál?- tértem a lényegre.

-Te is jókor érsz ide!- morgott. Ez nem tetszik. Nagyon nem! –Amúgy, ha tudni szeretnéd, hiányom volt.- Fasza, már csak ez hiányzott! Tuti félreértette Yuki.

   Nem szóltam Kiséhez, gyorsan átöltöztem, és mentem is a könyvtárba. Szerencsére Szöszi ott volt. Ezt, muszáj tisztáznom vele. Épp a könyvtárossal beszélt, mikor odaértem. Karon ragadtam és elvonszoltam a helyünkre. Leültettem az egyik székre, én pedig mellé ültem.

-Mond el, mi bajod volt az öltözőnél!- kezdtem bele egyenesen a közepébe.

-Mint mondtam már: semmi!- válaszolta, közben rám se nézett.

-Ne várd, hogy el is higgyem! Szóval, légy szíves mondd el!- a második mondatom kérésnek hallatszott. Közben a kezemet rátettem a hátára, mire megremegett egy kicsit.

-Jól van, elmondom! Nem kell tovább tanítanod japánul, mert már tudok!- hee? Nem ezt vártam, de haladás.

-Tudom, hogy tudsz japánul.- mondtam egy kis szünet után. Biztos, hogy kiakadt, de ez van, ezt kell szeretni.

-Mégis mióta tudod? Bár téged ismerve nem kéne ezen meglepődnöm.- mondta morgolódva. Hn… ez új. Mikor váltott megint kiskutya üzemmódba? Először ugat, most meg morog. Mi lesz még itt?

-Egy kis késéssel, de rájöttem, mikor le Kira-chanoztál. És most mondd el, hogy mi volt az öltözőnél! Hn!

-Látom, nem adod fel! Amúgy csak szimpla magánéleti probléma!- ezt a nyugodtságot már! Nem áll jól neked az én szerepem.

-Kisére célzol?- nem igaz már, hogy mindent harapófogóval kell kihúzni belőle! Hn!

   Nem mondott rá semmit, de mintha egy pillanatra elszomorodott volna. Utána visszavette azt a „nem érdekel engem semmi” álarcát. Sóhajtottam egyet, majd hozzákezdtem.

-Figyelj! Kise és köztem nincs semmi. Azt leszámítva, hogy egy jó ideje belém van esve.

-És ezt nekem feltétlenül tudnom kellett?- kérdezte, még mindig nyugodt arccal.

   Azt a jó kurva… Itt elpattant valami… éreztem. Megragadtam a vállánál, magam felé fordítottam és az egyik kezemmel az állához nyúltam. Odahúztam és megcsókoltam. Fogalmam sem volt, hogy mit csináltam. Egyszerűen késztetést éreztem, hogy megtegyem. Meglepett a reakciója, mert pár másodpercen belül visszacsókolt. Ekkor jött meg a józan eszem. Mégis mi a francot művelek én itt? De egyszerűen nem tudom abbahagyni. Talán még jobban is csókol, mint Kise. De csak talán. Mi ez az íz? Eper? Ne már, komolyan ki fogok készülni ettől az idiótától. Olyan édes íze van! Közben a karjait a nyakam köré fonta, én meg a hátán és a derekán pihentettem a kezem.

   Hirtelen megszólalt a telefonja. Ijedten húzódott el tőlem, majd felvette.

-Mesélj!- kezdte lihegve. Hn… cuki. Jesszus mire gondolok már? Jobb lesz elmenni a dokihoz kivizsgálásra. –Semmi. Leo, semmi.- Ki az a Leo? És mért érdekel ez engem?

   Gondolataim közepette a padlót fixíroztam. Fogalmam sincs, hogy miért csókoltam meg Vigyorit. Talán, de tényleg csak talán, mintha éreznék valamit. Ebben viszont nem vagyok teljesen biztos.

-Nem vagyok AZ!- hiába mondta halkan, meghallottam.

   Csendben elővettem egy papírt és egy tollat, majd hagytam egy üzenetet Vigyorinak. Amíg el volt foglalva a telefonálással, addig leléptem a könyvtárból. Ki kell szellőztetnem a fejem a történtek után. Egyenesen hazafelé vettem az irányt. Út közben zenét hallgattam, így kikapcsoltam a körülöttem lévő világot. Gondolataim egész végig Vigyori és a csókunk körül forogtak.

   Van vagy két hete, hogy vettem egy üveg szakét. A konyhából vittem fel egy poharat, de három pohár után rájöttem, hogy egyáltalán nincs rá szükségem. Mire a végére értem, éreztem magamon, hogy egy kicsikét megártott. Elmentem zuhanyozni, de a hideg víz sem segített kiverni a fejemből azt a jelenetet.

   Miért pont egy fiúnak kellett ilyen érzéseket kiváltania belőlem? Miért pont Ő? Miért nem Kise? Olyan sok a miért, de válasz viszont sehol. Bár azt be kell vallanom, hogy piszok szép a szeme. Na tessék! Komolyan nem vagyok normális. Jobb lesz, ha lefekszek aludni, és megszabadulok egy kis időre tőle.