4. fejezet 2/2

Akira

   Másnap reggel a telefonom csörgésére ébredtem. Még szerencse, hogy egy lassú számot állítottam be, mert máskülönben a falhoz vágtam volna.

-Kapcsold már ki!- morgott Kise, mikor már majdnem egy perce szólt a dal.

-Mért? Én szeretem, amúgy meg ideje lenne felkelni! Hn!

-Csak még öt percet kérek!- mondta és még jobban bújt hozzám.

-Nem, nincs még öt perc! Hn!- azzal le is löktem magamról. Kimásztam az ágyból és bestartoltam a fürdőmbe. Magamra zártam az ajtót, hogy biztosan elkészüljek időben és nem más dolgot csináljak, illetve csináljunk.

   Ruhát elfelejtettem behozni magammal, de van akkora szerencsém, hogy a fürdő és a gardróbom között van egy amolyan titkos ajtó. Így sikeresen fel tudtam öltözni. Eléggé sötét hangulatom volt, ezért egy fekete csőgatyát, egy fekete rövid ujjú inget és a fekete tornacsukámat vettem fel. Mellé még kikészítettem a fekete bőrdzsekimet is. A hajamat kivasaltam, majd olyan rock sztárosan kisminkeltem magam. Nem kell olyan nagyon durvára gondolni, csak olyan Reitásra, mint a the GazettE-ből. A fülbevalóimat is beraktam, ami nem volt azért kevés. Felraktam még 1-2 nyakláncot, karkötőt és gyűrűt. Ehhez a reggeli folyamathoz kellett némi idő, de azért nem sok. Kb. 45 perc alatt készen is voltam. Hn! Beleszerettem magamba, annyira jól nézek ki!

   Mikor kimentem a fürdőből, Kise már nem volt bent a szobámban. Bazinagy szerencséje volt, mert ha még az ágyban találtam volna, biztos nem úszta volna meg a hideg vizes ébresztést. Hn! Felkaptam a táskámat, és lementem a konyhába. Kise és anya már ott voltak és kajáltak.

-Jó reggelt!- köszöntem, mikor beléptem, majd nyomtam egy puszit anya arcára.

-Neked is!- mondta anya. Kise csak tömte magába a kaját, de amikor felnézett, majdnem megfulladt a szerencsétlenje.

-Azt a kurva!- nyögte ki két köhögés között.

-Mi van?- kérdeztem értetlen fejet vágva.

-Olyan kibaszott jól nézel ki!

-Na, de Kise! Kérlek, hanyagold ezeket a megnyilvánulásaidat!

-Oké, bocsánat! Nem lesz több ilyen, Ayame!

-Remélem is! Akira, te nem jössz reggelizni?

-Kihagyom, mert nem vagyok éhes, de azért viszek almát, hogy megnyugodj!- nem szereti anya, ha nem eszek suli előtt, de ez van. Kivettem a gyümis kosárból egy almát és indulni készültem. Elvettem a motorom kulcsát a pultról.

-Engem is elviszel?- kérdezte Kise kiskutya szemekkel.  Hát öregem, ez most rohadtul nem jött be.

-Nem, na sziasztok! Hn!- azzal le is léptem, de még előtte felkaptam a napszemüvegem, ami persze fekete. Hn!

   Kihajtottam a garázsból, és a suli felé vettem az irányt. Kisebb kerülővel mentem, mert nem akartam túl hamar beérni. Imádok motorozni! Ez a másik szenvedélyem a rajz után, amiért élek.

   20 perc alatt be is értem. A motromat leparkoltam a saját helyemen, mert ugye nekem, mint az iskola legjobb tanulójának, ez is kijár. Sokan vannak, akik utálnak ezért, meg vannak olyanok is, akik irigykednek. Engem nagyon nem izgat, hogy ki, mit mond rólam. Nekem van mindenem, mert megtehetem. Hn!

   Amikor végigmentem az udvaron, a folyosókon, szinte mindenki megbámult. A csajok a nyálukat csorgatták, vagy dobálták össze-vissza a hajukat, csak azért, hogy észrevegyem őket. Pff, micsoda szánalmas libák, csak sajnálni tudom őket.

   Beléptem a terembe. Minden szem engem figyelt, hát volt is miért. Hn. Utam az ablak felőli helyemhez vezetett. Amíg oda nem értem, észre sem vettem Vigyorit. Hát ez meg? Lehányta egy szivárvány, vagy mi? Nekem még az a három szín is túl sok lett volna. Zöld csuka, kék gatya, sötét lila felső… És persze az elmaradhatatlan ezer wattos vigyora is megvolt. Hát ez remek. Most esett csak le, hogy órák után dolgom van ezzel az idiótával. Hn.

-Jó reggelt, Akira-kun!- köszönt angolul egy kis japán formalitással, mikor leültem mellé.

-Hn!- ennyi volt a válaszom.

   Az első óránk irodalom volt. Különösebb dolog nem történt, csak Kisét nyúzták már megint. Az óra többi részében valami verset elemeztünk. A tanár külön elmondott mindent angolul Yukinak. Röhögtem magamban a ritka szar kiejtésén. De várjunk csak! Mióta hívom én a keresztnevén Vigyorit? Komolyan kezdek megzakkanni! Hn… Ez így nem lesz jó!

   Az óra végén már kezdtem kicsit unni a folytonos vigyorgást. Hála az égnek kicsengettek és elsőként hagytam el a termet. Utam egyenesen a tetőre vezetett. Elővettem a táskámból a féltve őrzött Black Stones vaníliás cigimet. Rágyújtottam, közben azon gondolkoztam, miként fogom megleckéztetni Vigyorit.

   Mikor meghallottam a csengőt, elindultam a következő óráim helyszínére, ami művészet volt. Három teljes óra az idegesítő vigyor nélkül. Végre lesz egy kis nyugalmam. Beléptem a terembe és a saját állványomhoz mentem. Előkészítettem a szükséges eszközöket, miközben belépett a tanár pár diákkal együtt. A sejtelmem beigazolódott, ugyanis a drága modell szakosok közül jöttek egy páran, akiket művészeti alanynak használhattunk. Én Satsukit választottam, hagy legyen egy kis öröme, ha már annyira belém van zúgva. Még tavaly vallotta be az érzéseit a tavaszi bálon. Akkor össze is jöttem vele, „Miért ne?” alapon. Meg hát nem is néz ki rosszul a vörös, hosszú hajával és a zöld szemeivel. Három hónapig tartott a fellángolás, mert hát én nem vagyok híve a hosszú kapcsolatoknak. Szegény lány egy kicsikét kikészült, de ott voltam mindig mellette, ha segítségre szorult. Ennyi azért kijárt neki.

-Örülök, hogy engem választottál, Akira!- mondta nagy mosollyal az arcán.

-Hn!- válaszoltam egy kis félmosolyt erőltetve magamra. –Dobd le magad valamilyen pózba, és meg se moccanj!- adtam az utasítást, persze ezt kérésnek hallattam.

-Oké!- azzal leült a székre féloldalasan és keresztbe rakta a lábait. Hn, egész csinos…, de most a feladatra kell koncentrálnom!

   Szegény Satsukinak mind a három órát végig kellett ülnie mozdulatlanul. Biztos megunta már. Az óra vége előtt tíz perccel lettem kész. Megmutattam a tanárnak, aki elismerően vizsgálta a művem, majd sikerült bezsebelnem egy ötöst. Készítettem neki fekete kartonból egy keretet, majd aláírtam és odaadtam Satsukinak, aki nagyon megörült neki. Boldogan vitte magával, mire ki is csengettek.

   Ledöbbentem, amikor az ebédlőbe értem. Vigyori ott ült az asztalomnál. Kicseszettül felment bennem a pumpa. Mégis mit képzel már magáról, hogy csak úgy odaülhet az én asztalomhoz? Ide csak és kizárólag csapattagok ülhetnek le.

-Te mit keresel az asztalomnál?- kérdeztem egy kicsit hangosabban a kelleténél. Az egész ebédlőben nyomasztóan nagy csend lett. Leültem Kise mellé.

-Ideültem.- válaszolta mosolyogva. Komolyan mondom, egyszer letörlöm a képéről azt a vigyort.

-Senki nem hívott, így tovább is állhatnál!- mérgelődtem tovább.

-Ö… Akira, én mondtam, hogy üljön ide.- mondta félénken Kise.

-Mi van?- most totálisan kiakadtam. Nagyot csalódtam benned Kise Ryouta! Azt hitten, egy oldalon állunk.

-Kóstold meg és megtudod!- mondta megint és egy nagy adag curryt nyomott a számba. Az ízéről felismertem.

-Lehetett volna jobb is!- mondtam, miután sikerült lenyelnem a falatot. Ezt tuti, hogy Vigyori csinálta, csak azért mondtam azt, amit. Pedig isteni volt, de azért nekem is van büszkeségem.

   Csengőig még épp időben meg tudtam kajálni, utána, pedig mentem matekra. Az, az idióta meg jó párszor majdnem elaludt itt mellettem. Nem értem mi baja van a matekkal, én nagyon is szeretem. Óra közben egy párszor körbenézett, mintha keresne valakit. Tuti meghibbant attól a sok mosolygástól, vagy lehet, hogy a matektól. Különös képen nem nagyon izgat a dolog, de még sosem láttam olyan embert, aki képes lenni ennyit mosolyogni. Hn… Tud ez egyáltalán komoly lenni?

   Az óra végeztével együtt hagytuk el a termet és mentünk a könyvtárba. A folyosón elkapott egy olyan érzés, mintha figyelnének engem és Vigyorit. Biztos valaki csak szórakozik velem. Letudtam magamban ennyivel és koncentráltam a kis tervemre. Hn…

4. fejezet 2/1

Yuki

   Reggel elég furcsa érzéssel keltem fel. Nem nagyon értettem, hogy miért, ez csak bennem volt. Nem hagyott nyugodni az egész. Még talán öt percet feküdtem az ágyamban, és elmélkedtem.

   Mikor kimásztam az ágyból, zombi üzemmódba váltottam és végeztem el a reggeli teendőimet. Egy világoskék csőfarmert és egy sötétes lila inget vettem fel, a kedvenc, zöld tornacipőmmel.

   Gondolataim a délutáni tanuláson jártak. Ha Kira-chan –de nevetséges ez a név- segít nekem, teljesülhet az álmom. A hülye beszólása miatt se haragszok már rá, hiszen, ha jobban belegondolok, akkor az egészet én váltottam ki belőle. Remek ötletem lett ettől a megvilágosodástól: mától kezdve jó fej leszek Mr. Mogorvával. Legjobb barátok nem leszünk, de legalább egy mosolyt lássak azon a savanyú arcán.

   Az arcáról jut eszembe, baromi szépek a szemei. Ragyogóan vörös. Nem hittem volna, hogy van más is, akinek különleges a szemszíne. Hihetetlen, hogy van olyan, amiben hasonlítunk egymásra. Vajon van más is, vagy csak a különleges szem szín? Jó lenne jobban megismerni, de nem fogja hagyni magát, ebben biztos vagyok.

   A sulihoz érve eldöntöttem, hogy ma, ha tudok az eddiginél is jobban fogok vigyorogni mindenkire, főleg reggeli gondolataim tárgyára. Ha ő is jó fiú lesz, talán még bocsánatot is kérek, amiért akkor le Kira-chanoztam.

   Az udvaron mentem át, épp a kosárcsapat mellett, mikor olyan érzésem támadt, mintha valaki figyelne. Mikor körül néztem, nem láttam senki olyat, aki NEM nézett volna engem. Mindenkire rámosolyogtam, volt olyan csaj, aki elpirult, de olyan is akadt, aki barátnője karjaiba ájult. Nem is tudtam, hogy ilyen hatásokkal vagyok a lányokra. Amerikában esetleg pirulni láttam a lányokat, ha rájuk mosolyogtam, vagy csak szimplán dobálták a hajukat, de egyik sem ájult el miattam. Kicsit zavartam léptem be az épületbe.

   Az első óra irodalom volt. Valahogy nem vagyok kibékülve ezzel a tárggyal, úgy, ahogy a többivel sem. A régi sulimban éppen, hogy meg nem buktam. Jó lesz, ha Akira segít nekem. Legalább nem fogok itt bukni, és lehet, hogy az átlagomon is javítani tudok majd. Minden azon múlik, hogy Akira hogyan tanít, és én mennyire vagyok képes megérteni a magyarázatát.

   Az osztályba belépve, még nem láttam Őt, ezért szépen odamentem a helyemre és leültem. Alig telt el tíz perc és hirtelen kirázott a hideg. Az egész termen végigsöpört egy hideg fuvallat. Mikor felnéztem, hogy megtudjam, mi miatt ment végbe ez a drasztikus hőmérsékletváltozás, megláttam az érzés okozóját. Magát a sötétség hercegét, Okazaki Akirát. A megjelenésétől kiver a víz, de nem mutattam, helyette rávigyorogtam. Rögtön melegebb lett a levegő.

-Jó reggelt, Akira-kun!- köszöntem neki angolul, egy kis japán formalitással megspékelve, ha már eldöntöttem, hogy kedves leszek vele.

-Hn!- reagálta le a köszönésemet. Remek, én normálisan köszönök neki, Ő meg megdob egy HN-nel. Hogyan legyen így kedves az ember?

   Az óra elején Akira szöszke barátját nyúzta a tanár. Vicces volt hallgatni, hogy mit össze nem makogott. Nem akartam röhögni, ezért csak diszkréten vigyorogtam.

   A maradék időben egy verset kellett elemezni. A tanár nekem külön angolul mondta… volna, ha nem csak törte volna az angolt. Felét se értettem, valami halandzsa nyelven beszélt hozzám. Na kösz, vagy mi. A röhögésem már tényleg nehezen tudtam visszatartani, alig vártam, hogy vége legyen az órának.

   Amint megszólalt a csengő, két dolog történt egyszerre. A padtársam baromi gyorsan elhagyta a helyszínt, én, pedig a padra görnyedve elkezdtem nevetni. A teremből kifelé induló diákok mind hülyének néztek. Két lány még össze is vigyorgott.

-Szerintem, bedilizett, de attól még cuki!- hallottam meg a hangjukat is. Ez után még jobban kiengedtem a hangomat, majd szép lassan elhagytam és is a termet.

   Az időt a két óra között, zenehallgatással töltöttem, az egyik ablak párkányában ülve. A tetőre akartam felmenni, mint régen tettem, de ott volt Mr. Mogorva, így visszavonulót fújtam.

   Vajon miért olyan rideg és sötét majdnem mindenkivel? Talán csak a szöszi haverjával más. Mitől lett ilyen mogorva? Volt valaha is vidám? Egyáltalán tudja, hogyan kell mosolyogni? Sok kérdés, és válasz sehol sincs. Utálom, ha nem tudok valamit, és most is rá fogok jönni a miértekre. Sóhajtottam egy nagyot, és elindultam a következő három órám helyszínére. Szakmai óráim lesznek.

   A tanár után értem be a terembe, aki rögtön odahívott magához, és a kezembe nyomott egy lapot. Úgy tűnik, nem vesződik vele, hogy külön fordítson nekem, hanem leírta a lapra, amit kaptam. Jó lesz, ha Akira „megtanít” japánul, mert már nem bírom sokáig, hogy ne röhögjek valaki képébe.

   Ma egy japán ételt kell készíteni, mégpedig rament és curryt. Igaz, hogy curryt már sokat csináltam, de ilyen recept alapján még nem, és nem is most fogok. Szeretek mindent úgy csinálni, ahogy én szeretem, nem mindig jó, hogy recept után készül.

   Mindenről elfelejtkezve kezdtem el csinálni, hisz nem nagyon izgat a tanár monológja, mivel én már tudom ezeket a dolgokat. Lehet, hogy a többiek is, csak mindig elmondta nekik. Ki tudja?

   Egyszer csak azt vettem észre, hogy egy alak tornyosul felettem. Felnézve egy barna hajú és szemű, nálam magasabb srácot láttam meg.

-Szia! A nevem Gakusha Hiroki. Én leszek a párod a mai órán.- eresztett meg egy mosolyt felém.

-Párom?- néztem ráértetlenül.

-Igen. Ezen az órán párban kell dolgoznunk.- tök szép az angol kiejtése, de Akiráé még szebb.

   Te jó ég! Mik eszembe nem jutnak? Ha jobban belegondolok, ma nagyon sok gondolatomat Mr. Mogorva tette ki. Hülye vagyok, az biztos. Talán agyamra ment a sok vigyorgás, vagy a furcsa angol kiejtések.

-Rendben! Akkor kezdjünk neki.- néztem a mellettem állóra, aki vérszegényen elmosolyodott.

   Ahogy telt az idő, rá kellett jönnöm, hogy Hiroki nem tud főzni. Ha megmondom mit kell csinálnia vagy teljesen mást csinál, vagy rosszul teszi azt. Mondhatni mindent egyedül készítettem el.

   Az órák végén, mint tegnap, ma is végigkóstolt a tanár. Nálunk megint jókat somolygott. Mind a ketten megkaptuk az érdemjegyet. Természetesen ötöst. Bár Hiroki nem érdemelte meg, de nem volt szívem szólni, hogy Ő semmit sem csinált, a bámuláson kívül. Mindenki elvihette azt, amit főzött. Én adtam Hirokinak, hiszen olyan szépen nézett rám, de még így is maradt két főre való.

   A teremből kiérve az ebédlő felé vettem az irányt, hiszen ebédszünet volt. A kajával felpakolva egy üres asztalt kezdtem keresni, mikor egy szőke fej jelent meg előttem, és szaglászni kezdte az ételt tároló dobozom.

-De finom illata van!- szagolt még egyszer a levegőbe, és kiskutya szemekkel kezdett nézni. Jobban megnéztem, és rájöttem, hogy Akira szöszi haverjával cseverészek éppen.

-Ha kérsz, adok belőle.- mondtam neki. Ő hevesen bólogatva invitált az asztaluk felé, ahol a kosárcsapat többi tagja ült, és árgus szemekkel figyelték, hogy mire készül társuk.

-Ja, amúgy Kise Ryouta vagyok.

-Én, pedig Yuki Tachibana!- az asztalhoz ülve helyet foglaltunk, majd adtam neki az ételből. Az első falat után elkezdte magába tömni. Így nagyon hasonlított Leora. Ezen elkezdtem nevetni.

-Mi olyan vicces?- kérdezte teli szájjal.

-Csak ahogy eszel- még mindig értetlenül nézett rám, ezért folytattam. –olyan vagy, mint egy barátom.

   Már éppen mondott volna valamit, mikor egy másik hang megakadályozta benne.

-Te mit keresel az asztalomnál?- kiabált Akira, miközben levágta magát Kise másik oldalára. Az egész ebédlőben síri csend lett.

-Ideültem.- néztem rá mosolyogva.

-Senki nem hívott, így tovább is állhatnál!- puffogott tovább.

-Ö…Akira, én mondtam, hogy üljön ide.- pislogott rá félve Kise.

-Mi van?- akadt ki teljesen.

-Kóstold meg és megtudod!- azzal egy nagy adag curryt nyomott a szájába.

   Nem tudom miért, de izgultam azon, vajon mi a véleménye róla. Egy ideig csendbe volt, és ízlelgette a szájába kényszerített falatot, majd nagy nehezen megszólalt.

-Lehetett volna jobb is. Hn.- mi van? Totálisan kiakadtam. Szerintem meg nagyon is finom lett. Csináljon magának, ha nem tetszik. Magamban morgolódtam, de az arcomon a nagy mosolyon kívül nem volt látható. Ekkor megszólalt a csengő, és az utolsó órára indult mindenki. Ami nekem matek volt. Olyan nagyon szeretem, hogy az már fáj, persze ironikusan.

   Az órát nagy nehezen végig szenvedtem. Alvás közeli állapotba is nem egyszer kerültem, de az érzés, hogy figyel valaki, nem hagyott nyugodtan. Nem egyszer körbe néztem a teremben, de semmi gyanúsat nem vettem észre. Óra végén összeszedtem a cuccomat, majd padtársammal együtt elhagytuk a termet, és a könyvtárba igyekeztünk. Arra helyre, ami mindent megváltoztat bennem.

3. fejezet 2/2

most hamarabb hoztam nektek :D ha nem nagy kérés kaphatnék komikat?? *kiskutya szemek*

Akira

   Levetettem a ruháim, majd beléptem Kise mögé a zuhanyzóba. Hátulról átöleltem és belecsókoltam a nyakába.

-Üdv, Kapitány!

-Hn!- tovább csókoltam, a kezem, pedig a hasáról az éledező tagjára vándorolt.

-Már hiányzott ez az érzés!

   Szembefordult velem és mohón kapott az ajkam után. Viszonoztam és vadul csókoltuk tovább egymást, közben a karjait körbefonta a nyakam körül. A zuhanyzó falához nyomtam, megszakítottam a csókunkat és elindultam lefelé. Számba vettem az egyik mellbimbóját és azt kezdtem el kényeztetni, majd rátértem a másikra. Nagyokat sóhajtozott közben, aminek persze örültem. Hn.

   Letérdeltem előtte, szép lassan végignyaltam a férfiasságán, majd teljesen bekaptam. Erre hallottam Kisétől egy nyögést. Imádom hallgatni ezeket a megnyilvánulásait. Ilyenkor tudom, hogy jó az, amit csinálok. Őrjítően lassan mozgattam a fejem, majd egyre gyorsabban. Mindkét kezével beletúrt a hajamba, közben sóhajtozott és nagyobbakat nyögött.

   Már majdnem elérte a beteljesülést, amikor abbahagytam. Nemtetszését egy morgással fejezte ki. Felálltam és megcsókoltam. Az egyik kezemmel ráfogtam a fenekére, mire a derekam köré fonta mind a két lábát. Nem volt nehéz, így könnyen meg tudtam tartani. Elkezdtem a bejáratánál körözni az ujjammal. Megremegett az érzésre és magához húzott egy csókra. Becsúsztattam az egyik ujjam, majd egy kicsivel később a másodikat és a harmadikat is. Csak azért vesződtem a tágítással, mert Kise a legjobb barátom, és az is hozzátesz, hogy már nagyon rég voltunk így együtt.

-Tedd….mááár…..behh!- jött a halk, de határozott utasítás.

   Erre mosolyogtam egyet. Kihúztam az ujjaim, és egy határozott lökéssel már benne is voltam. A tágítás ellenére is szűk volt, de ahogy elnéztem, élvezte a dolgot, persze én is. Egyre nagyobbakat löktem rajta és egyik kezemmel ráfogtam. Mozgatni kezdtem a kezem rajta és még nagyobbakat nyögött. Nem sokkal később Kise elment egy „Akira” kiáltással, majd pár lökéssel utána és is követtem őt a beteljesülés felé.

Párpercig még egymás karjaiban voltunk, majd kicsusszantam belőle és letettem. Még nyomtam egy puszit az ajkaira, majd kiléptem és a derekam köré csavartam a törölközőmet. Visszamentem az öltözőbe, megtörölköztem és elkezdtem öltözködni. Hallottam, hogy Kise elzárta a vizet, majd bejött ő is öltözni.

-Mi volt a dirinél, hogy még az edzésre se értél ide?- kérdezte hirtelen.

-Korrepetálnom kell az új gyereket. Hn…

-He? Azt mért?

-Mert annak a gyökérnek 3,5 alatt van az átlaga, nem mellesleg meg kéne tanítanom japánul.

-Komolyan átgondolta ezt az egészet Hayashi-san?- jött az újabb kérdés. Mi van már? Felcsapott egyszemélyes kihallgató bizottságnak?

-Azt mondta, hogy erre csak én vagyok alkalmas, de nem is bánom, hogy elvállaltam, mert így könnyebb lesz megszívatni azt a kis görényt! Hn!- erre mosolyognom kellett.

-Mért? Mit csinált már Tachibana-kun? Én nem nézem ki belőle, hogy bármit képes lenne elkövetni.

-Tényleg nem úgy néz ki, de hidd el nekem, hogy mindenkit átvert. Még az igazgatót is! Hn!

-Ezt meg hogy érted?- komolyan kicsinál már ezzel a rohadt sok kérdésével.

-Úgy, hogy játssza itt a „nem beszélek japánul új srácot”, közbe meg nagyon is érti, hogy mit dumálunk! Emlékszel, hogy tegnap leordítottam a fejét?- erre egy bólintást kaptam válaszul. –Természetesen japánul estem neki és a drága is japánul válaszolt. Szóval tuti, hogy értette, amit mondtam.

-Tényleg!- esett le neki pár perc után. Meglátszik, hogy szőke. –Nem szép dolog ilyet játszani.

-Nem ám, és már meg is van, hogyan fogom visszaadni a kedvességét! Hn…- gonosz mosolyra húztam a szám.

-Mit találtál már ki? Ugye nem valami drasztikus módszert választottál?

-Nyugi, nem kell véres akciókra gondolni! Hn!

-És elmondod, vagy ez olyan hadi titok?- óóó azok a kiskutya szemek.

-Ha eljössz és megcsinálod a kedvenc ramenem! Hn!- valamit valamiért drága.

-Át kell gondolnom…LEGYEN!- mosolyogni kezdett. Szeretem, amikor mosolyog, jól áll neki.

   A kis beszélgetésünk alatt mind a ketten felöltöztünk, és a sulit is elhagytuk már. Út közben bementünk a hozzánk legközelebbi boltba és megvettünk mindent, ami a ramenhez kell. Láttam Kisén, hogy nagyon gondolkodik valamin. Biztosra veszem, hogy a tervem kitalálásán töri a kis buksiját.

   Mikor odaértünk hozzánk, az ajtó nyitva volt. Ilyen hamar végzett volna anya? Pedig úgy tudtam, hogy ma későn jön haza. Na, mindegy, majd ő is velünk fog kajálni.

-Megjöttünk!- szóltam fel az emeletre. Pár másodperccel később kilépett anya a szobájából és jött lefelé.

-Sziasztok! Kise drágám, hát téged is lehet látni?- lépett oda Kiséhez és már meg is ölelte, majd engem is.

-Nem is vagyok elveszve!

-Anya, pár órára betámadjuk a konyhát! Hn.- szóltam előre, hogy fel tudjon készülni a rendetlenségre.

-Jól van, de ne csináljatok nagy kuplerájt, mert nektek kell feltakarítani! Nekem még van egy kis papír munkám, amit el kell intéznem.

-Okay! Majd szólunk, ha kész lesz a kaja!

-Köszönöm kicsim!- mondta, majd nyomott egy puszit a homlokomra é már el is tűnt.

-Kicsim! Hát ez nagy!- röhögött Kise.

-Kussolsz és behúzol a konyhába! Hn!- mondtam egy picit fenyegetőzve. Nem szeretem, ha anya így hív. Már nem vagyok öt éves, hogy ezzel a névvel kínozzon.

   Bevonultam én is a konyhába. Segítettem Kisének kipakolni, majd hozzá is kezdtünk elkészíteni a rament. Közben előadtam a tervem. Nem szólt bele, némán hallgatta az előadásomat. Egy-két helyen mosolyra húzta a száját.

-Hát, sok sikert hozzá!

-Köszi!

   Többet nem is igazán beszéltünk egymással. Untam a csendet, ezért a nappaliban lévő házimozin benyomtam a kedvenc számaimat. Nem kérdés, hogy a the GazettE új albumát hallgatom. Nagyon megtetszettek a számaik, a stílusuk, és úgy alapból az egész banda nagyszerű. Gondolkoztam rajta, hogy hogyan állna nekem egy olyan piercing, mint ami Aoinak van. Talán majd egyszer bevállalom. A Dripping Insanity ment le először, majd sorra a többi.

   Pár óra elteltével készen is lettünk a kajával. Felmentem szólni anyának, de az íróasztala fölött elaludt. Felemeltem és az ágyára raktam, majd betakargattam. Olyan sokat dolgozik mostanában, és alig pihen valamit. Ezért nem is választottam még anno az ügyvédi pályát. Nincs érzékem az ilyen dolgokhoz.Mire fent végeztem, addigra Kise már összetakarított. Segítettem neki megteríteni.

-Anyud?- kérdezte, amikor látta, hogy csak két tányért készítettem elő.

-Elaludt. Bár nem is csodálom, annyit melózik mostanság. Hn…

-Akkor tegyük egy kicsit hangulatosabbá ezt az estét!- mondta nagy vigyorgás közepette.

-Mire gondolsz?- kérdeztem értetlenkedve, de választ viszont nem kaptam. Helyette Kise elővett egy gyertyát a fiókból, az asztalra tette és meggyújtotta. –Az meg minek?- még mindig nem értettem semmit se. Mire készül? Hn??

-Így sokkal romantikusabb!- válaszolta egyszerűen. Hee?

-Most arra készülsz, hogy megdugjalak? Mert nekem nagyon az jött le. Hn.

-Jól van, lebuktam.- sütötte le a szemét, de azért a huncut mosoly még ott volt az arcán.

-Tudom, de néha igazán lehetnél érzékibb!- jött oda hozzám és lehúzott magához egy csókra.

-Kajáljunk!- szólaltam meg, miután elváltunk egymástól.

   Láttam az arcán, hogy bedurcizott egy kicsit, ezért visszafogtam, mikor menni készült. Lehajoltam hozzá és a fülébe mondtam halkan:

-Te vagy a legjobb barátom, ezért mindent megteszek érted, de több nem alakult ki nálam.- közben felemelkedtem, és a szemébe néztem, úgy folytattam tovább. –Sajnálom!- itt már lesütöttem a szemem.

   Tényleg sajnálom. Szerettem Kisét, de csak legjobb barátként. Próbáltam rávenni magam, hogy többet érezzek iránta, de valahogy sose sikerült. Az ilyen jellegű gondolataimat nem is mondtam el neki. Nem hiányzik, hogy saját magát hibáztassa mindenért.

-Tudom, de nekem az is elég, ha itt vagy mellettem!- megölelt. Meglepődtem, hogy ezek után is képes engem szeretni.

-Köszönöm!- ennyit tudtam csak kinyögni, miközben visszaöleltem.

-Na, kajáljunk, mert nem áll jól neked ez a sok érzelem!

-Hee? Igenis lehet néha érzelem túltengésem! Hn!- mondtam és kinyújtottam rá a nyelvem. Nesze neked! Hn!

-Jesszus! De rég láttalak már ilyen gyerekesen viselkedni!

-Hát igen. A felépített falak mögött egy cuki kisgyerek lakik. Hn.

-Cuki?? Pont te?

-De most mért? Kedves, cuki és iszonyatosan jóképű srác vagyok! Hn!

-A jóképűvel még egyet is értek, de a többi? Maximum öt évesen lehettél az, de most már kajáljunk, mert éhes vagyok, de nagyon!

-Olyan egórombóló vagy! Hn! Ugye tudsz róla?- vágtam be e műdurcit.

-Még szép! Ez a szakterületem!

-Inkább fogd be és tömd a szád! Hn!

-Jól van, befejeztem!- de azért azt az elégedett vigyort a drága Kami-samáért se törölte volna le az arcáról. Miért kell mindig szétrombolnia a gondosan felépített egómat? Ez így nagyon nem jó. Hn…

   Kise olyan finom rament tud készíteni. Annyira szeretem. Nem is értem, hogy miért nem szakács szakra jelentkezett. Helyette jött velem művészetre. Nem rajzol olyan jól, mint én, de azért van tehetsége hozzá. Ugyanúgy jó még a kosárlabdában is. Jó a megfigyelő képessége, ezért képes lemásolni az ellenfél mozdulatait. Nagyon értékes játékos, pont annyira, mint a többiek. Mindenkinek megvan a saját erőssége és így, egy ütős csapatot hoztunk létre. Tavaly sikerült megnyernünk a világbajnokságot. Hn!

   Vacsora után összemosogattunk és elpakoltunk. Anyumnak félre raktuk a megmaradt rament. Kise az emeleten lévő fürdőbe ment, én, pedig a földszintit támadtam be. Nem tartott sokáig, csak gyorsan letusoltam. Persze Kisének sose volt ínyére a gyors fürdés. Most is több mint fél óráig áztatta magát. Komolyan, egyszer még tiszta vízköves lesz majd. Hn. Amíg fürdött, addig én gyorsan megtörölköztem és felkaptam magamra egy boxert. Szokásom meztelen aludni, amikor nincs vendégünk, de hát itt van Kise, így muszáj valamit felvenni. Bár jobban belegondolok, tök feleslegesen vettem fel, mert úgyis meg fogom dugni. Hn. Bevettettem magam az ágyba, alvást imitálni. Majd nézhet a drága, hogy legközelebb nem tölt ennyi időt a tisztogatással. Azért a fél szemem nyitva tartottam, hogy lássam, mikor jön be.

   Amint beért, megtorpant. Tutira azt hiszi, hogy bealudtam. Keresett valamit a fiókomban. Nagyon bele volt merülve, mert nem vette észre, amikor mögé settenkedtem.

-Nem hiszem, hogy szükséged lesz rá!- suttogtam a fülébe, mire kiejtette az ÉN boxeremet a kezéből. Csak nem azt gondolta, hogy felveheti az ENYÉMET? Hn?

-Ijesztgesd a jó édes nénikédet!- mondta, miután sikerült lenyugodnia az enyhe sokktól.

-Van attól jobb ötletem is! Hn!- húztam sunyi félmosolyra a számat.

   Gondolhatjátok, hogy ezek után mi történhetett. Ott folytattuk a kis akciónkat, ahol a suli zuhanyzójában abbahagytuk. Itt a szobámban azért kényelmesebb volt csinálni. Nem tudom, hogy mikor hagytuk abba, de az, biztos, hogy mind a ketten jól kifáradtunk. Azonnal el is aludtunk, én a hátamon, Kise, pedig a mellkasomon feküdve.

3. fejezet 2/1.

Yuki

   Otthon összedobtam a vacsit, majd elmentem fürdeni. Imádok a kádban relaxálni. Jó habosra szoktam csinálni a vizet. Lehet, hogy furcsa, de epres habfürdőt használok. Hiszen az eper a kedvencem, szinte mindenben.

   A kádban voltam, mikor egyszer csak megszólalt a telefonom. Mázlim, hogy behoztam azt is, így a kádban elterülve vettem fel azt.

-Mesélj!- szóltam bele.

-Hát hellóóó Yuki!- kiáltott bele a telefonba egy rég hallott hang. A legjobb barátom volt a vonal másik végén, Leo.

  Leonard Duncen a volt sulim kosárcsapatának kapitánya. Magas, de Mr. Mogorvánál alacsonyabb. Szőke haja van, és mogyoró barna szeme, amivel minden lányt levesz a lábáról. Még általános iskolában ismerkedtünk meg. Egy osztályba kerültünk, de csak egy évvel később kezdett el velem barátkozni. Rajta kívül nem volt más barátom. Sok hülyeségre rávett, vele voltam először bulizni, és együtt szívtuk el az első szál ciginket is, én nem is szívtam többet. Az első piát is együtt vettük. Rá kellett jönnöm, hogy nem nagyon bírom az alkoholt. Nagyon-nagyon őszinte leszek tőle. Csajozni is együtt jártunk. Én kiválasztottam, ő levadászta, vagy fordítva. Mikor melyikünknek volt kedve hozzá.

-Mizujs haver?- kérdeztem tőle, kicsit lelkesebben.

-Hiányzol Picur!- kuncogott bele a telefonba. Egyedül ő hív így, holott tudja, hogy nem szeretem.

-Ne hívj így, már nem egyszer mondtam.- morogtam bele a telefonba. Ő csak nevetett egyet rajtam. –Nekem is hiányzol!- sóhajtottam egy hatalmasat. Tényleg hiányzott az állandó hülyesége. Mindig minden körülmények között meg tudott nevettetni. Ha vidám voltam, még vidámabb lettem tőle.

-Jó-jó. Abbahagyom, ha visszajössz a tavaszi szünetbe. Csapunk egy kisebb bulit.- nevetett fel. Nála a kisebb buli azt jelenti, hogy az egész iskola diákjai meg azoknak a barátai ott lesznek. Egyszer volt olyan, hogy azt mondta, tízen leszünk, végül voltunk vagy ötvenen.

-Nem hiszem, hogy visszamegyek.

-Miért?- értetlenkedett.

-Mert, ha nem lesz 3, 5 felett az átlagom, ki fognak csapni a suliból. Szeretnék bent maradni, hisz ez volt az álmom, hogy egy profi suliba járhassak.

-Tudom,- lett halkabb a hangja. –de azért gondold át lécccccííííí. Hiányzik a főztöd. Mióta elmentél, a suliban kajálok. Nagyon pocsék! Blee!- Hát igen. Minden reggel felkeltem hamarabb és összeütöttem neki és magamnak is egy kis ebédet, így nem kellett a menzáról kajálnunk. Leo mindig eldicsekedett a többieknek, hogy milyen finomat készített neki a személyi szakácsa. Ha a kosárcsapat edzőtáborba ment, vittek engem is, hogy főzzek rájuk. A sulinak jó, mert nem kellett fizetni a szakácsnak, a csapatnak, mert finomat ettek, és nekem, mert tapasztalatot szerezhettem.

-Itt nincs senki, akire főzhetnék.

-Rendben, akkor felszállok az első gépre, és már ott is vagyok, és készítheted is nekem azt a finom japán levest.

-A ramenre gondolsz?- nevettem fel. Kiskoromban tanította meg nekem a nagyim, és mikor először csináltam Leonak, rögtön beleszeretett. Minden héten legalább egyszer csinálnom kellett neki.

-Arra bizony. Rég ettem már, úgyhogy gyere már a szünetbe!- könyörgött nekem. Tuti, hogy a telefon túloldalán kiskutya szemeket produkál. Azzal mindent el tudott érni nálam. Mázli, hogy most nem látom.

-Sajnálom, tényleg tanulnom kell majd, hogy behozzam a lemaradásaimat, meg a többi. Talán majd a nyáron elmegyek és hat fogásos ebédet készítek neked, ramennel együtt.

-Hát, ha nem, akkor nem.- sóhajtott egy nagyot. –Bocs Yuki, nekem most mennem kell. Szia Picur!

-Cijja Leo!- azzal letettem a telefont. Ekkor vettem már észre, hogy kihűlt a vizem.

   Kiszálltam, megtörölköztem, felvettem egy boxert és egy felsőt. Lementem, megnéztem, hogy mindent bezártam-e, majd visszamentem a szobámba, és lefeküdtem aludni.

   Fél álomban olyan érzésem lett, mintha figyelne valaki. Nem törődtem vele tovább. Elaludtam.

Ismeretlen szemszög

   Néztem az alvó alakját. Egyszerűen elbűvölt, mikor először megláttam, rögtön merevedésem lett tőle. Elhatároztam, kerül, amibe kerül, meg fogom szerezni, még ha csak egy éjszakára, de az enyém lesz. El fogom érni, hogy megbízzon bennem, és végül belém szeressen. A tervem tökéletes, és segítséget is kapok a drága Akira személyében.

   Nem tudom, meddig ültem ott, és néztem az Angyalt, mikor azt vettem észre, hogy nyílik a bejárati ajtó. Gyorsan kimentem az erkélyre és elhagytam az Angyalom házát.

   Holnap találkozunk, Kedvesem…