2. fejezet 2/1

Yuki

   Mikor haza értem a suliból, a táskámat felvittem a szobámba, és a konyhába mentem, hogy főzzek valami kaját apának és nekem. Apa kedvencét csináltam, gyrost. Miután végeztem, felmentem a szobámba, és lefeküdtem hanyatt az ágyamra.

   Baromi nagy szobám van. Saját fürdővel és erkéllyel. A falak színe halvány kék, a mennyezeten sötétben foszforeszkáló csillagokkal. Az erkély felőli falon van az íróasztalom, amit nem nagyon szoktam használni, és egy könyvespolc, tele a kedvenc könyveimmel. A másik oldalon van a fürdőbe vezető ajtó, és a ruhás szekrényem. A szoba ajtaja mellett van egy nagy TV, és minden, ami hozzá tartozik, ezekkel szemben van a nagy francia ágyam, kék ágyneművel. Imádom a kék színt.

   Az ágyamon fekve elgondolkoztam a mai napon. Vigyorogtam egész nap, találkoztam Mr. Mogorvával, akit csak úgy simán le Kira-chanoztam, mérges lettem rá…

   Hoppá! Álljunk meg egy gondolatnyit! Le Kira-chanoztam! Basszus, és még japánul neszélt hozzám! Mekkora marha vagyok! Lebuktattam saját magam. Remélem nem fog rájönni, hogy értettem, amit mondott, mert akkor nem szívathatom tovább a népet.

   Anyám miatt, pedig meg kell büntetni, amit fogalmam sincs, hogyan kivitelezek. Bekapcsoltam a laptopomat, és indítottam valami jó kis zenét. Élveztem ezt a nyugalmat.

   Alig voltam fent egy órát a szobámban, mikor hallottam, hogy apám hazaért. Lementem, köszöntöttem, majd megvacsoráztunk, közben kikérdezett a mai napomról, úgy, ahogy én is őt. Vacsora után visszamentem a szobámba és neteztem egy kicsit, majd elmentem letusolni.

   Lefekvés előtt még ittam egy bögre egyedi készítésű forró csokit, majd ágyba bújtam és reménykedtem, hogy Mr. Mogorva holnap ne sugározzon annyi negatív energiát, mert attól én is morcos leszek.

   Másnap reggel, mily érdekes, időben keltem. Apa ilyenkor már rég elmegy dolgozni. Szép lassan kibaktattam a házból és a suli felé indultam.

   Első órám egybe volt a másodikkal. Ez a kedvenc órám, hiszen főzni fogunk. A teremhez érve gyorsan bementem az ajtón. Szerencsétlenségemre a tanár már bent volt. Nagyon csúnyán nézett rám, én nem ijedtem meg, hanem elvigyorodtam, amitől bosszúsból hitetlenbe váltott az arca.

-Gyerekek, ma Bolognai spagettit fogtok készíteni. A hozzávalókat az asztalon találjátok meg -kezdett bele a feladat ismertetésébe. Nekem is elmondta a mondókáját angolul. Én csak mosolyogtam a kiejtésén. Igazán érdekes.

   Szinte mindenki egyszerre indult meg az asztal felé, amin volt darált hústól kezdve egészen az üveges szószokig minden. Én is elvettem, ami kell, de a kész szósz helyett olyan dolgokat szedtem össze, amiből magam is összeállíthatom azt.

   A második óra vége fele kész is lett szinte mindenki. A tanár sorba kóstolta meg mindenkiét. Volt olyan, akire rámosolygott, de olyan is volt, akinek a művét kapásból visszaköpte. Mikor az enyémet vette szemügyre, egy kicsit bizalmatlan lett. Hisz nem ismer még, de én biztatás képen, hogy nyugodtam megkóstolhatja, egy hatalmas mosollyal bólintottam neki.

   Amikor a szájába vette a falatot, nagyon elcsodálkozott, és kijelentette, hogy az enyém lett a legjobb, majd megkérdezte, hogy a tanári karnak elviheti-e a Bolognai többi részét. Persze, hogy megengedtem neki.

   A többi órám Mr. Mogorvával együtt volt. Egész nap szuggeráltam a gyilkos tekintetemmel, de a vigyorgást nem hagytam abba, amit Ő tudomásul se vett. Na kösz, vagy mi.

   Az ebédszünetben oda jött hozzám egy lány, és közölte velem, hogy menjek az igazgatói irodába órák után. Rávigyorogtam a csajszira, majd fogtam magam és elindultam a kövi órámra, ami matek volt. Hogy én mennyire utálom azt a tantárgyat. Nem értem miről zagyválnak össze rajta. Kit érdekel, hogy mennyi x meg y értéke? Mert engem nem, az biztos.

   Órák után egyenesen az igazgatói irodába mentem. Mikor beléptem, nem volt más bent rajtam és a dirin kívül.

-Szervusz, Tachibana-kun! Kérlek, foglalj helyet!- amint leültem, hallottam, hogy valaki kopog. A férfi kiszólt, hogy bejöhet.

-Jó napot Igazgató Úr!- köszönt, mikor belépett. Jé, ez Mr. Mogorva. Miért jött Ő ide? Ugye nem miattam? Nagyon remélem, hogy más okkal van itt.

-Szervusz, Akira!- Először is szeretném, ha a továbbiakban angolul beszélnénk Tachibana-kun miatt.- Na ne, kérlek ne. Ez így nagyon nem lesz jó számomra. Bólintott, majd angolul folytatták. –Szeretnélek megkérni, hogy segíts Yukinak a tanulásban. Ugyanis, a 3, 5-es átlagot mindenkinek el kell érnie ebben az iskolában.

-Ezt komolyan átgondolta, Hayashi-san?- kérdezte, közben felemelte a hangját.

-Mivel te vagy az iskolám legjobb tanulója, más már szóba se jöhet.- válaszolt az igazgató az asztalához ülve.

-De nem gondolja, hogy azért a címért mennyi mindent meg kell csinálni? Meg ott van mellé a félévi kiállításom, nem beszélve a kosár csapatról is, főleg, hogy épp a tavaszi bajnokságra készülünk! Szóval nincs időm, hogy még az Újonckával is foglalkozzak!- kiakadt. Ez nagyon tetszik.

-Ezt teljesen megértem Akira, de ebben a helyzetben csak rád számíthatok!

   Talán lehetne hasznom belőle. Megbüntetem Mr. Mogorvát. Jó lenne, ha sikerülni is valamit összehozni ez ügyben.

-Legyen, elvállalom!- mondta egy nagy sóhaj közepette.

-Köszönöm szépen! Annyi lenne még a kérésem, hogy segíts Yukinak a japánban, mert nem beszéli a nyelvünket!

   Kiviharzott a helységből. Én is felálltam, majd oda léptem az asztalhoz.

-Igazgató Úr, köszönöm szépen, hogy ennyire figyel rám.- vigyorogtam rá. Ő csak intett a kezével, és elhagytam a szobát.

   Mr. Mogorva után indultam, hogy milyen indíttatásból, azt nem tudom.

-Akira!- szóltam utána. Ő nagyon lassan megfordult, így folytattam. –Mikor kezdjük a tanításomat?

-Figyelj, Szöszi!

-Ne nevezz így!- emeltem fel a hangomat, amit nem nagyon szoktam, de ez a srác mindig kihozza belőlem a legrosszabbat.

-Tudod, jobb lenne, ha állítanál a pici szádon, mert a végén nagyon rosszul fogsz járni!- mondta nyugodtan, vagy nem is annyira.

-Hm!- mondtam saját gondolatomra reagálva.

-Hogy baszódj meg te szőke idióta! Még a szövegemet is le kell nyúlnod?- ment fel benne a pumpa. –Jól vigyázz, ha nem akarod, hogy annak a cuki pofidnak valami baja essen!- a folyosó falának lökött, majd folytatta. –Holnap, órák után a könyvtárban kezdjük!

   Megszeppenve álltam a folyosón. Nem nagyon értettem, mi volt ez az utolsó kirohanása. Hiszen semmi rosszat nem mondtam, egy átkozott, hm-ön kívül. Talán az a baja? Ha igen, akkor nem lehet normális a srác. Megráztam a fejem, majd hazafelé indultam.