*Yuki szemszöge*
Yuki Tachibana vagyok, 20 éves és most
költöztem Japánba. Átlagosnak nem mondható a kinézetem. Esetleg a hajam, ami
szőke és egy picit hosszabbra van vágva. Alacsony vagyok, 165 cm. A többi New
York-i mellett elbújhatok. A szemem színe kék, vakítóan kék. Az emberek vagy
barátkozni akarnak emiatt, vagy félnek ettől a kékségtől. Ha ez még nem lenne
elég, olyan chibis szemem van, nagy és a lányok szerint aranyos. A suliban
senki nem hívott a nevemen. Mindenki úgy ismert: A NAGY SZEMŰ TÖRPE. Hát kösz,
vagy mi.
Apámmal úgy döntöttünk, hogy visszaköltözünk
Japánba. Ő törzsgyökeres, én csak nyaranta jártam ide a nagyszüleimhez. Imádtam
minden nyaramat itt tölteni. Való igaz, hogy nem voltam az a barátkozó fajta,
de azért nyárra mindig találtam valakit magam mellé. Ha nem játszótársat, akkor
a nagyiék cicáját.
Sokan megkérdezhetnék, hogy 20 évesen miért
is jövök el a megszokott környezetemből. A válasz egyszerű, nem akartam magára
hagyni az öreget, és rám is rám fért a környezetváltozás. Hisz anya már 3
hónapja meghalt, és el kellene engedni, de ez itt nem megy. Sok emlék köt ide
miatta, a házunk, a park, ahova minden vasárnap kijártunk piknikezni, vagy a
sulim, ahol anya volt az angol tanár.
Hiányzik nekünk, de ha egy kicsit is
felejteni akarunk, és nagyjából új életet kezdeni, akkor el kell, hogy engedjük
anya emlékét, és ezt csak költözéssel tehetjük. Új munka, új suli, új élet.
Mivel minden nyaramat ott töltöttem,
perfektül beszélek japánul, de szeretek játszani az emberekkel. Elhitetem
velük, hogy egyáltalán nem értem, amit mondanak. Imádom nézni az arcokat, mikor
kiderül, értem, amit makognak. Néha volt, hogy véletlen válaszoltam a japánul
feltett kérdésekre is, olyankor szinte mindenki elkezd panaszkodni, hogy mi
jogon csinálok belőlük hülyét. A válasz egyszerű: ÉLVEZEM!
Barátnőim nem nagyon voltak. Nem azt mondom,
hogy szűz vagyok, hanem soha nem voltam még szerelmes. Mindig akadt valami más
dolgom, persze a tanuláson kívül. Így nem csoda, ha csak alkalmi partnereim
voltak, vagy csak egy hetes kapcsolataim.
A japán Bell Liberty Akadémiára fogok járni,
szakács szakra. Kíváncsi vagyok, milyen lesz oda járni. Még Amerikában is
ismerik a nevét. Néhány osztálytársam baromira irigy volt rám, mikor megtudták,
hogy Oda fogok járni.
Imádok főzni. Míg anyám élt, sokszor
segítettem neki, vagy főztem helyette. Azt mondták, egyszerűen istenien
készítek mindent. Mivel mindent szinte anyámnak köszönhetek, ezért megfogadtam,
hogy minden helyzetben mosolyogni fogok. Ezért rám ragadt a Vigyori név. Így a
teljes gúny, vagy becenevem: A VIGYORI NAGY SZEMŰ TÖRPE! Még anyám temetésén se
sírtam. Tiszteletben tartottam anyum utolsó kérését, miszerint: Soha ne sírjak,
hanem inkább mosolyogjak.
Az én történetem itt kezdődik. Japánba költöztem, Japán legjobb sulijába
fogok járni, új életet kezdek. Megismerkedtem a szerelemmel és a fájdalommal.
Semmi sem lesz könnyű, de ha el akarok érni valamit, akkor erősen hinnem kell
benne.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése