Akira
Reggel
meglepően frissen ébredtem. Mivel ma nem kellet suliba menni a tavaszi bál
miatt, így összehívtam a többieket. Kimentünk a játszótér melletti pályára edzeni.
Bemelegítésként húsz kört futottunk, majd egy az egy elleni meccset
játszottunk. Bárki bárkit választhatott ellenfélnek. Azért szeretem ezt, mert
így mindenkit egyenként figyelni tudok, és felismerem, ha valakinek még éppen
csiszolnia kell egy-két mozdulatot.
Dél körül
abbahagytuk az edzést és elmentünk kajálni. Mivel jó kedvem volt egész nap, így
mindenkit meghívtam egy hamburgerre. Nem is kell mondanom, hogy egész végig
élvezhettem a hálálkodásukat.
Ebéd után
mindenki ment a maga dolgára. Meghagytam nekik, hagy készülődjenek az estére.
Kíváncsi vagyok, hogy Yuki miben lesz majd. És kivel megy? Hn… talán el kellett
volna hívnom. De hogy nézne már ki, ha ilyet kérnék? Jobb lesz, ha rákérdezek
Satsukira, hátha nem foglalták még le. Haza érve fel is hívtam és igent
mondott. Annyi kikötése volt, hogy meg ne próbáljak teljesen feketébe öltözni.
Ismer már annyira, hogy tudja, képes lennék rá. Azt mondta, hogy ő egy bordó
ruhában lesz, és ha már megkérdeztem, akkor rajtam is legyen már valami bordó.
Nem láttam
értelmét, hogy elkezdjek készülődni, így felmentem rajzolni. Hirtelen
felvillant előttem egy kép. Ezt meg kellett csinálnom. Egy bizonyos ember
meztelenül alszik az ágyában, csak egy vékony takaró leplezi az ágyékát.
A végére érve
a művemnek, szorító érzést éreztem a déli tájon. Nem lehet, hogy ennyitől
felizguljak!!! Hn… irány a fürdő, úgyis készülődnöm kellene már. Gyorsan
elintéztem a dolgot, utána letusoltam. Előkerestem egy fekete farmert, a bordó
ingemet, a tornacsukám és a zakómat. A hajamat kivasaltam, felöltöztem. A
szememet kihúztam, és egy-két nyakláncot, karkötőt, gyűrűt és persze a
fülbevalóimat is felraktam.
Sikerült
időre elkészülnöm, felpattantam a motoromra és már száguldottam is Satsukihoz.
Röpke öt perc alatt ott is voltam nála. Az ajtóban állva becsöngettem.
-Szia, Akira!- nyitott ajtót Satsuki.
-Hű, de szép vagy!- mondtam köszönés helyett, és a
kezébe nyomtam egy sárga rózsát. Tényleg jól nézett ki. Az a bordó ruha
irtózatosan passzolt a vörös hajához, és kiemelte a zöld szemeit.
-Köszi.- mondta egy kisebb pirulással az arcán. –És a
virágot is, de te sem panaszkodhatsz.
-Tudom, hn. Mehetünk?- kérdeztem.
-Persze.- becsukta maga mögött az ajtót.
Felültünk a
motorra és immár Satsukival száguldoztam az utakon. Azért nem kell komolyan
gondolni, mert betartottam ám a sebesség korlátozásokat. Kisebb kerülőt
iktattam be, ugyanis Satsuki is imád motorozni. Senki sem nézné ki belőle a modell
mivolta miatt. De nekem sikerült ezt is megtudnom, amikor még együtt voltunk.
Leparkoltam,
mikor odaértünk a sulihoz. A bál a tornateremben lett megrendezve. Már az
utcáról hallani lehetett a kiáramló zenét. Értik a dolgukat ezek a zenész
palánták. Eddig még egy panaszt sem hallottunk vissza, mindenki csak dicsérni
tudta az eddigi báljainkat. Satsuki a karomba kapaszkodott. Így léptünk be a
tömegbe. Elég sokan megbámultak minket. Őszintén nem is zavart a sok irigykedő
szempár, de viszont az, az egy kétségbeesett kék árnyalatú már igen. Furdalt a
kíváncsiság, hogy nem haragszik-e, amiért csak úgy leléptem az éjszaka közepén,
és még egy árva üzenetet sem hagytam. Biztos egy kangörcsös idiótának tart
most.
Öt perc múlva
hat óra. Az igazgató készülődik a beszédhez. Szerencsénkre, nem szokta negyed
óránál tovább húzni. Még három perc. Nem is érdekelt a diri, csak egy valakit
keresek, akit sikerült szem elől tévesztenem. Még egy perc. Nem találom, de nem
adom fel. Sajnos, Hayashi-san elkezdte, így mindenki a színpadhoz özönlött.
Most már esélyem sincs, hogy megtaláljam, de a reményt még nem vesztettem el.
-Sok szeretettek köszöntök mindenkit az idei tavaszi
bálunkon…- kezdte a szokásos mondókáját az igazgató. Tovább nem is figyeltem
rá, próbáltam magam lekötni Yuki keresésével.
Arra lettem
figyelmes, hogy Satsuki rángat a tornaterem közepére.
-Gyere már, Akiraa! Táncolni akaroook!- nyúzza szegény
karomat. Csoda, hogy nem szakad ki.
-Jól van, megyek, csak nyugodj le, mert a végén
kirántod a kezem a helyéről!
És mire
rászánnám magam, hogy neki kezdjek, a számnak vége szakadt. Egy baromi nyálas, lassú
zene vette kezdetét. Magamban mondtam egy kis szitkot, aki kitalálta az
ilyenféle stílust. Satsuki hozzám bújt és kényszerített, hogy elővegyem az
efféle tánctudásom. Kezem a derekára csúszott. Nem akartam, mégis becsúsztak
azok a bizonyos emlékek. Tavaly pont ugyanígy táncoltunk, mikor elcsattant
köztünk az első csók.
-Te is arra gondolsz?- kérdezte hirtelen Satsuki.
-Igen, arra. Hn…- válaszoltam halkan, de hallhatóan.
–De a mai nem fog úgy végződni.- tettem még hozzá.
Satsuki
ledöbbent. A komoly arca és a tágra nyílt szeme elárulta. Elengedtem, majd
elléptem tőle és elmentem. Tudom, hogy bunkó voltam, de hát ez van. Megindultam
a már jól megszokott tetőtéri helyemre. Hn… nyitva van a zár. Valaki fent
lehet. És nem is tévedtem. Yuki ücsörgött a korlátnál egymagában, az ajtónak
háttal. Halkan odaléptem mögé, lehajoltam és átöleltem. Szegény hirtelen nem
tudott mit kezdeni a váratlan támadással.
-Ne mozogj!- suttogtam a fülébe. –Elrontod a
pillanatot!
-A-Akira?- nem kicsit lepődhetett meg.
-Nem drága, a Mikulás jött el személyesen hozzád! Hn.
-És milyen ajándékot hozott nekem?- ahha. Szóval
szeret játszani. Legyen! Nézzük, ki nyeri a meccset!
-Jó kisfiú voltál?- ezen a kérdésemen viszont
gondolkodnia kellett. Kíváncsi vagyok a válaszára.
-Nem tudom, talán, de ezt neked jobban kéne tudnod!
-Ne szemtelenkedj, mert a végén megbüntetlek!
-Azzal talán még jobban is járnék, mit az ajándékkal…-
elmélkedett.
-Majd meglátod! Hn!- azzal a fejét magam felé
fordítottam és megcsókoltam.
Még mindig
istenien finom volt az ajka. Egyre jobban mélyítettük el a csókot. Csak a
levegőért szakadtunk el egymástól egyszer-kétszer. Közben teljesen felém
fordult.
-Táncoljunk!- mondtam hirtelen.
-Itt?- kérdezte meglepődve.
-Miért ne? Innen is lehet hallani a zenét.- felálltam
és a kezemet nyújtottam felé. –Szabad egy táncra?- játszottam az udvariast.
Yuki erre elmosolyodott, megfogta a kezem és felállt ő is.
Lassú zene
hallatszódott a tornateremből. Kezeimet a dereka köré fontam, míg ő a nyakamba
akasztotta az övéit. Nem lépkedtünk nagyokat, éppen csak billegtünk ide-oda.
Már a zene is
átváltott jó párszor, de mi még mindig csak össze-vissza mozogtunk. Gondolom
Yuki sem figyelt a ritmusra, ahogy én em. Jó érzés volt, hogy a karjaim közt
tarthattam. Közben már a fejem is ráhajtottam a vállára.
-Miért mentél el tegnap este?- hideg zuhanyként ért a
kérdés, főleg, hogy én magam sem tudom rá a választ.
-Nem akartam zavarni az álmodat.- nem valami jó, de
csak ez jutott eszembe, így hirtelen.
-De nem zavartál volna.- ezt már a szemembe mondta.
-Talán legközelebb maradok.
